"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Szükségesnek tartja az agrár-felsőoktatás átalakítását a NAK

Szükségesnek tartja az agrár-felsőoktatás átalakítását a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szükségesnek tartja az agrár-felsőoktatás átalakítását, hogy az gyakorlatorientált komplex ismereteket nyújtson a hallgatóknak, a mostani túl specializált képzés helyett - közölte Süle Katalin, a NAK elnökségi szóvivője szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Elmondta: Magyarország versenyképessége szempontjából mindig meghatározó volt, hogy miként tudott megélhetést biztosítani a vidéken élők számára. Ennek egyik fontos alkotóeleme, hogy a vidéki fiatalok korszerű felsőfokú ismeretekhez juthassanak. A mezőgazdasági termelés magas színvonala csak így biztosítható generációkon keresztül, például a családi gazdaságokban. Hozzátette: az agráriumban dolgozók korösszetétele (egyre idősebbek az itt dolgozók) és képzettségi szintje elmarad más nemzetgazdasági ágazatokétól. Ezért fontos az agrár-felsőoktatás átalakítása, magas elméleti tudást nyújtó gyakorlatorientált oktatássá. Így a NAK alapvetően egyetért a felsőoktatás tervezett átalakításával.

Süle Katalin emlékeztetett: az elmúlt évek tendenciája azt mutatja, hogy az agrár-felsőoktatás iránt a fiatalok érdeklődése egyre csökken. Míg 2013-ban az agrár-felsőoktatási intézményekbe 3741-en jelentkeztek, tavaly már csak 3553-an választottak valamilyen agráregyetemet, -főiskolát, az idén pedig az agrár-felsőoktatásba felvételizők száma 2848 volt.

Az agrárszakemberek felsőfokú oktatása jelenleg egy szétaprózódott képzési rendszerben folyik, ami egy túlspecializált képzési struktúrát eredményezett. A mai kor igényei viszont egy olyan képzési struktúrát követelnek meg, ami alapot teremt arra, hogy a hallgatók később a saját gazdaságukat menedzselni tudják. Ehhez pedig egy centralizált komplex képzés szükséges, amely a mezőgazdasági és vidékfejlesztési ismereteken kívül gazdasági, jogi és műszaki ismereteket, valamint gyakorlati képzést is ad a fiataloknak.

A NAK szerint mindehhez az agrár-felsőoktatás radikális átalakítására van szükség azért, hogy a képzési rendszer átalakításával egy olyan új képzési rendszer jöjjön létre, amely garantálja a felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalok számára a biztos megélhetést az agrárium minden területén. Továbbá mindezt szem előtt tartva a köztestület célkitűzése: 10 százalék fölé növelni azoknak a felsőoktatásba jelentkezőknek a számát, akik évente az agráregyetemekre, -főiskolákra jelentkeznek első helyen. Vagyis: a NAK szeretné elérni, hogy a fiatalok számára kedveltté váljon a vidéki élet, a vidéki munka.

Forrás: MTI, hirado.hu

Fotók: Agroinform

Hírszerkesztő: Nagy László