2018. 06. 18. Ma Arnold, Levente, Doloróza névnapja van. Pontos idő: 01:53
Ágazati, szakmai hírek

Napirenden a szakma | 2018-04-25

Az erdőművelés, az erdőfelmérés, a fahasználat rejtelmei nem szakembereknek

Az EGERERDŐ Zrt. dolgozóinak, mint minden erdőgazdaságnak fontos feladata az erdőművelés.  A szakemberek ennek folyamatát évekig tanulják a szakközépiskolában, egyetemen, de a szakmai ismeretekkel nem rendelkezők számára (könyvelők, bérügyintézők, adminisztratív dolgozók) ezt a szót sűrű homály fedi. Egy szakmával fűszerezett kiránduláson többek között ebbe a munkába is belekóstolhattak az érdeklődő kollegák.

Szép tavaszi időben az EGERERDŐ Zrt. erdészeti szakszemélyzete a központi dolgozók körében szakmai napot szervezett, ahol a papíron már sokszor látott szavak, megnevezések váltak érthetőbbé.

A központ dolgozóit a Felsőtárkányi Erdészet fogadta, ahol egy fahasználati mód, az ún. TKGY rejtelmeibe avatták be a kollegákat. Kiderült, hogy a TKGY, azaz a törzskiválasztó-gyérítés a középkorú erdők első fahasználati lehetősége, amit a hatóság által előírt, 10 évre szóló erdőterv előírásai szerint kell elvégezni.  Az erdőállomány felmérésének mintavételes eljárásába, átmérő- és magasságmérésébe is belekóstolhattak a kollegák.

Az erdőművelés tavaszi munkái egy másik területen kerültek napirendre, ahol az elméleti tudás mellett gyakorlatban is megtapasztalták a dolgozók a csemeteültetés és makkvetés fáradságos folyamatát.

Reméljük, hogy a barátságos beszélgetéssel zárult nap után kicsit világosabbá vált az erdészeti kódrendszernek, az erdőrészlet fogalmának és az erdészeti nevezéktannak titokzatos világa és a megszerzett ismeretek segítik a más szakmában helytálló dolgozók jövőben munkájukat.

Napirenden a szakma
Forrás: EGERERDŐ Zrt.
Fotók: Vigh Ilona, Dobre-Kecsmár Csaba
Hírszerkesztő: Nagy László
<< vissza
Dr. Király Pál búcsúztatása

Dr. Király Pál búcsúztatása | 2018-06-06

Gödöllőn helyezik nyugalomra Egyesületünk tiszteletbeli tagját


Elhunyt dr. Király Pál

Elhunyt dr. Király Pál | 2018-06-05

Gyászhír


Családi napot tartott az OEE Szombathelyi Csoportja - videó!

Családi napot tartott az OEE Szombathelyi Csoportja - videó! | 2018-06-04

Tíz éve szervezik a rendezvényt



Az erdészeti génmegőrzés jelene és jövője

Az erdészeti génmegőrzés jelene és jövője | 2018-06-13

Szakmai napot tartott a Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt.


A Dráva-sík katedrálisai

A Dráva-sík katedrálisai | 2018-06-12

Interaktív erdészeti túra Szentegáton




Imperial22 futárszolgálat