"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Mezei pocok:Fontos időben felkészülni a hatékony védekezésre!

Mezei pocok:Fontos időben felkészülni a hatékony védekezésre!

2014-ben az utóbbi évek egyik legjelentősebb mezei pocok (Microtus arvalis) gradációja alakult ki Magyarországon. Az ország több megyéjét is érintő rendkívüli helyzetben régóta nem látott mértékű fertőzöttség, súlyos kártétel következett be. A tavalyihoz hasonló, kedvező környezeti feltételek esetén idén is komoly kockázatot jelenthetnek a rágcsálók, így ajánlatos időben felkészülni a hatékony védekezésre, a kármegelőzésre.

Ennek érdekében a növényvédelmi hatóság az alábbiakra hívja fel a gazdálkodók figyelmét.

  • A veszélyeztetett területeken a szakmai előírások alapján haladéktalanul mérjék fel a fertőzöttséget, a továbbiakban pedig rendszeresen kövessék nyomon a károsító egyedszámának alakulását.
  • Kiemelten ügyeljenek azokra a területekre is, amelyeken az előző évben nem volt mezei pocok kártétel.
  • A későbbi károk megelőzése érdekében kellő időben hajtsák végre az indokolt védekezést.
  • A felméréshez és a védekezés elvégzéséhez szükség szerint vegyék igénybe növényorvos, növényvédelmi szakember irányítását.

A védekezési módszereket az integrált növényvédelem elvét követve célszerű megválasztani. Hazánkban jelenleg három készítmény [Arvalin LR (40 g/kg cink-foszfid), Polytanol (280 g/kg kalcium-foszfid) és Delu (800 g/kg kalcium-karbid)] rendelkezik engedéllyel a mezei pocok elleni védekezésre, melyek kizárólag a járatok nyílásába helyezve alkalmazhatók. A tavalyi tapasztalatok azt mutatták, hogy a kockázat-csökkentő intézkedések maradéktalan betartásával a Redentin 75 RB használata nem jelent elfogadhatatlan kockázatot, így – a károsító-helyzetre való tekintettel – a növényvédelmi hatóság idén is kiadta szükséghelyzeti felhasználási engedélyét.

A mezei pocok elleni védekezés – mint nagy kártétellel fenyegető kártevő elleni védekezési kötelezettség – minden földhasználónak kiemelt feladata!

Forrás: NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság

Fotók: freenatureimages.eu

Hírszerkesztő: Nagy László