"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Nyílt napot tartottak az Erdőmérnöki Karon

Nyílt napot tartottak az Erdőmérnöki Karon

Az Erdőmérnöki Kar a szorgalmi időszak utolsó napján, 2016. december 16-án, pénteken tartotta kari nyílt napját. Az egyetem szenátusi termében több mint száz érdeklődő gyűlt össze délelőtt 10 órára.

Az érdeklődő diákokat és kísérőiket prof. dr. Lakatos Ferenc dékán köszöntötte, majd a szakfelelősök  mutatták be a szeptemberben induló szakokat. A képzések ismertetése mellett a jelentkezéssel kapcsolatos fontos, és a sikeres felvételi utáni teendőkről és a hagyományainkról is kaptak információt a leendő hallgatók. 


A tájékoztató után az érdeklődők ellátogathattak a Növénytani és Természetvédelmi Intézet Herbáriumába és a Ligneum Látogatóközpontba, megtekinthették a Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézet gyűjteményét és vezetett sétát tehettek a Botanikus kertben.

Forrás: NyME EMK

Fotók: NyME EMK

Hírszerkesztő: Nagy László