"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

NYÍRERDŐ-futás volt a Debreceni Nagyerdőben

NYÍRERDŐ-futás volt a Debreceni Nagyerdőben

Több mint 250-en álltak rajthoz szombaton a 19. NYÍRERDŐ-futáson, a Debreceni Nagyerdőben. Nemcsak debreceniek vettek részt a megmérettetésen: érkeztek résztvevők például Hajdúsámsonból, Hajdúhadházról, Bodaszőlőről és Nyíregyházáról is.

A versenyzőket a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója köszöntötte. Szalacsi Árpád azt mondta: ez az ország egyik legnagyobb múlttal rendelkező erdei futóversenye, amelyet most a Debreceni Erdészet szervezett. A cél a kezdetektől változatlan: felhívni a figyelmet az egészséges életmódra, az erdei sportlehetőségekre, a környezet-tudatos magatartásra, valamint az erdők, és az erdei létesítmények védelmére.

A versenyzők korosztálytól függően 1500, 2000 és 2500 méteres távokon mérhették össze gyorsaságukat. Ismét volt NYÍRERDŐ-futás is, ezúttal 2016 métert kellett megtenniük a résztvevőknek, a négytagú céges váltóknak pedig összesen 10000 métert kellett lefutniuk. A férfi váltót az erdőgazdaság első csapata nyerte.

Nem maradt el a már hagyományos tombolasorsolás sem. A különböző távokat teljesítők között sportszereket, játékokat sorsoltak ki.

Forrás: NYÍRERDŐ Zrt.

Fotók: NYÍRERDŐ Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László