"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Az oktatásban és a környezetvédelemben dolgozók kaptak elismerést a VM-ben

Az oktatásban és a környezetvédelemben dolgozók kaptak elismerést a VM-ben

Az oktatásban és a környezetvédelemben dolgozók kaptak elismeréseket a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) hétfőn a fővárosban a Környezetvédelmi Világnap és a Pedagógus Nap alakalmából.

Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter köszöntőjében kiemelte: a természeti értékek megóvása, fenntartható hasznosítása megkülönböztetett figyelmet kapott az elmúlt négy év során a minisztérium tevékenységében. Erre példaként hozta többek között az új földtörvény, illetve a Nemzeti Vízstratégia megalkotását, továbbá a hulladékok begyűjtését, újrahasznosítását szolgáló beruházásokat. Felhívta a figyelmet arra: a Vidékfejlesztési Minisztérium egységes, országos hálózatba szervezte az agrár szakképzési rendszert. Az agrárium megbecsülésének és jövedelmezőségének érdekében szükség van versenyképes, színvonalas szakképzésre - tette hozzá.

Fazekas Sándor jelezte: a VM iskoláiban közel 28 ezer tanuló gyarapítja tudását a mezőgazdasági, az élelmiszeripari és a környezetügyi szakmacsoportokban. Az agrárszakképző iskolák hálózata az országban összesen 59 intézményt jelent, amelyekben több mint 2400 pedagógus és további mintegy 1700 alkalmazott dolgozik. A miniszter megemlítette, hogy az iskolák átvétele során az intézményekben összesen mintegy 100 millió forintot kitevő volt az adósságállomány, amit mára gyakorlatilag sikerült rendezni.

Emlékeztetett, hogy a technológiai fejlesztések és a forintban milliárdokat kitevő beruházások mellett a környezetvédelem egyik leghatékonyabb eszköze az oktatás, a nevelés, a szemléletformálás. Ezért vonja be mindinkább a gyerekeket, a fiatalokat a minisztérium oktató-nevelő programjaiba. Az önkéntes akciókban ma már több tízezren vesznek részt.

Kitüntették többek között Kulcsárné Roth Matthaea-t, az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség Természet- és Tájvédelmi Osztály osztályvezetőjét, Börcsök Józsefet, a Bedő Albert Erdészeti Szakképző Iskola és Kollégium nevelési igazgató-helyettesét, Szalai Évát a Mátrai Erdészeti, Mezőgazdasági és Vadgazdálkodási Szakképző Iskola és Kollégium igazgató-helyettesét és Agócs Józsefet, az NyME EMK nyugalmazott egyetemi adjunktusát is. 

Az ünnepségen összesen 60-an vehettek át különböző elismeréséket kiemelkedő szakmai munkájukért. Köztük a Zöld Toll Díjat kapta Csávás Sándor, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hírügynökségi újságírója, Lévai András, az MTVA kiemelt szerkesztője, valamint Vass Krisztián újságíró, a VM munkatársa.

Forrás: VM Sajtóiroda, kormany.hu, MTI

Fotók: Pelsőczy Csaba

Hírszerkesztő: Nagy László