"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Óvd az erdőt, őrizd a tüzet!

Óvd az erdőt, őrizd a tüzet!

Gyerekek népesítették be a Kecskeméti Arborétumot. Ezúttal azonban nem a szép őszi idő csábította őket a természetbe, hanem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatósága meghívásának tettek eleget. Az országos Erdők Hete programsorozat keretében most kizárólag Kecskeméten tartottak a szakemberek erdőtűz megelőzési programot.

Összesen mintegy 400 diák volt részese a felvilágosító kampánynak. Hogy miként lehet és kell segíteni az erdészek és a katasztrófavédelem munkáját, pár kulcsmondatot is megtanultak a gyerekek. Például egy cigarettacsikket eldobni egy erdőben egyetlen másodperc, a keletkező tüzet eloltani azonban száz óra, a természetet helyreállítani pedig 100 év.

Ilyen beszédes szám az is, hogy hazánkban évente több mint 20 ezer erdő- és vegetációtűz keletkezik; ezek mintegy 500 millió négyzetméternyi területet érintenek zömében Bács-Kiskun, Csongrád és Borsod megyében. Az oktatók elmondták: a téma nem pusztán az Erdők Hetében aktuális. A www.erdotuz.hu internetes oldalon sok komoly és játékos információ olvasható a biztonságos tűzrakás fortélyairól, valamint a tűzgyújtási tilalom szabályairól.

Forrás: Kecskeméti TV

Szerző: Varga Mónika

Hírszerkesztő: Nagy László