"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Korábbi szezonkezdet a pálházi kisvasúton

Korábbi szezonkezdet a pálházi kisvasúton

Idén a meghirdetett menetrendhez képest két héttel korábban, már április első hétvégéjén elindulnak a Zemplén szívében fekvő Pálháza kisvasútjának járatai – tájékoztatott Buday Péter, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Pálházi Állami Erdei Vasút üzemvezetője, a Hegyközi Erdészet Igazgatóság erdészeti igazgatója.

Az erdei vasút hagyományos szezonnyitó napja április harmadik szombatja. A „téli álmát alvó” kisvasúton ekkor kezdődik a nyári szezon, innentől egészen az októberi nemzeti ünnepig naponta közlekednek vonatai. Az idei évben azonban érdeklődés mutatkozott a korábbi kezdés iránt, ezért az üzemeltető döntése szerint hétvégi napokon már két héttel korábban elindulnak a járatok, a Kemence-patak vadregényes völgyében futó vonalon.

Április 1-től 9-ig szombatonként 10:00 és 14:00 órakor lehet majd Pálházáról Rostallóra utazni, míg visszafelé 11:20 és 15:20 órakor indulnak majd a kisvonatok. Fontos tudnivaló, hogy vasárnaponként csak a délelőtti járatpár közlekedik.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Fotók: Abonyi László

Hírszerkesztő: Nagy László