"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Rendben találta az erdőgazdaságok működését a Földművelésügyi Minisztérium

Rendben találta az erdőgazdaságok működését a Földművelésügyi Minisztérium

Kiáll az irányítása alá tartozó állami erdészeti társaságok mellett a Földművelésügyi Minisztérium. A tárca jelezte: egyelőre nem kapták kézhez az ominózus vizsgálati jelentést, ugyanakkor, ha bármilyen visszaélés napvilágra kerül, a minisztérium az előírások szerint jár el. A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal korábban lapunkhoz került feljegyzése ellen az erdőgazdaságok is tiltakoztak, az abban foglalt vádakat alaptalannak tartják.

Kiváló munkát végeztek az állami erdészetek – reagált a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) jelentésére, amelyben számos szabálytalanságra és hiányosságra hívta fel a figyelmet. A tárca lapunkkal közölte: bár tudtak a hat állami erdőgazdaságot érintő vizsgálatról, az ellenőrzés eredményeit összefoglaló anyagot a mai napig nem kapták meg. Ennek fényében a vizsgálati anyag tartalmáról sem akartak érdemben nyilatkozni, azt azonban leszögezték, hogy a minisztérium kiáll az erdészek és az erdőgazdaságok mellett. A minisztérium felhívta a figyelmet, hogy az erdészeti társaságok nyeresége, a közjóléti beruházások mellett, 2010 óta folyamatosan növekszik: kilátókat, turistaházakat építettek, túraútvonalakat, tanösvényeket alakítottak ki. Konkrét információk nélkül nem lehet vádaskodni, amennyiben bármilyen visszaélés napvilágra kerül, a minisztérium az előírások szerint fog eljárni – hangsúlyozta a tárca.

Az érintett erdőgazdaságok közös levélben tiltakoztak a jelentésben szereplő állítások ellen, hangsúlyozva, hogy bár a vizsgálati anyagot nem kapták meg, a médiában megjelent vádakat alaptalannak és aljas támadásnak tartják.

A 22 állami erdőgazdaság 2014 júniusában került a Földművelésügyi Minisztérium irányítása alá, a Kehi vizsgálata pedig a 2010 és 2013 közötti időszakra terjedt ki. Akkor a tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt., majd később a Magyar Fejlesztési Bank gyakorolta.

Ahogy arról korábban lapunk beszámolt, a Kehi azt állítja, hogy a vizsgálat alá vont Bakonyerdő Zrt., az Egererdő Zrt., a Verga Zrt., a Mecsek­erdő Zrt., a Sefag Zrt. és a Zalaerdő Zrt. 2010 és 2013 közötti gazdálkodásának ellenőrzése során kiderült, hogy a kiemelt állami és uniós támogatások, valamint az állami vagyon után fizetett jelképes összegű használati díj ellenére a társaságok nagyon alacsony nyereséget könyveltek el. Ennek oka a vizsgálati anyag szerint az, hogy az erdőgazdaságok kiszervezték alapvető feladataikat, előnytelen bérleti szerződéseket kötöttek, és visszásságok merültek fel a fakitermeléssel kapcsolatban is. A hat erdészet összesen 7,6 milliárd forintot fizetett ki külső cégeknek, az erdészetek vezetői pedig többmilliós jutalmat vettek fel minden évben. Bőcz Sándor, a Kehi kabinetfőnöke korábban jelezte: a feltárt szabálytalanságok súlyossága miatt Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az ellenőrzés kiterjesztését rendelte el, így az összes állami erdészeti társaság működését felülvizsgálják.

Az állami erdészetek működését nem csak a Kehi vizsgálja: az Állami Számvevőszék 2014-ben kezdte meg a 22 társaság átvilágítását.

Korábbi kapcsolódó híranyagunk:Erdőgazdaságok közleménye a vizsgálatokról

Forrás: Magyar Idők

Szerző: Köpöncei Csilla

Fotók: A Mi Erdőnk

Hírszerkesztő: Nagy László