"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Átadták a felújított Nagysalléri Vadászház és Ökocentrumot

Átadták a felújított Nagysalléri Vadászház és Ökocentrumot

2014. március 21-én, az Erdők Nemzetközi Napján ünnepélyes keretek között adták át rendeltetésének a teljesen felújított Nagysalléri Vadászház és Ökocentrumot. Barkóczi István vezérigazgató köszöntötte a vendégeket – közöttük dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, Szászfalvi László miniszteri biztost, dr. Jung Lászlót, a Magyar Fejlesztési Bank Agrár és Turisztikai Befektetési Főigazgatóság ügyvezető igazgatóját.

Ahogy Barkóczi István avatóbeszédében elmondta, a nagysalléri objektum 289 millió forintos költségvetéssel készült, a SEFAG Zrt. saját forrásából. A közel hétszáz négyzetméter hasznos alapterületű épületben tizenegy – 18-26 négyzetméteres – szobát alakítottak ki, összesen húsz szállóvendég befogadására. Ugyanakkor az étterem nagy létszámú programok szervezését, ötven fő kiszolgálását teszi lehetővé. A tetőtéri társalgó és a vadászterem a kényelmes pihenést szolgálják, a tetőtérben kialakított szaunával együtt.

A megújult vadászház egy többéves fejlesztési folyamat része. 2010. óta kiemelt szerepet kaptak a Társaság életében a közjóléti feladatok – köszönhetően a tulajdonosi jogokat gyakorló MFB Zrt. támogató figyelmének, a cég szigorú költséggazdálkodásának és a különféle pályázati források bevonásának. A sziágypusztai erdei iskola, valamint a közelmúltban szintén megújult Studinka Természetismereti Központ között, mintegy tíz kilométer hosszan vezet a Studinka tanösvény. A gyalogosan és kerékpárral is bejárható út, időjárásbiztos közlekedést tesz lehetővé, melyen információs táblák mutatják be Belső-Somogy sokszínű élővilágát. Ez a turisztikai tengely 200 millió forintos költségvetéssel készült el, jelentős saját, illetve KEOP, IPA, Leader pályázati források bevonásával. A fenti fejlesztéseknek is köszönhető, hogy duplájára emelkedett látogatói létszám. Így már kétszer annyi családhoz érünk el a jövő szempontjából rendkívül fontos környezeti nevelési programjainkkal.

Az említett létesítmények átadásával még nem zárult le a folyamat. Most futó pályázatunk kedvező elbírálása esetén, a régi irodaház helyére egy közel 140 négyzetméteres alapterületű épületet tervezünk felépíteni. Ebben nyer majd elhelyezést, a Nagysalléri Vadászati és Helytörténeti Múzeum.

Dr. Semjén Zsolt beszédében rávilágított a turizmus valódi természetére. A turizmus ugyanis párhuzamot mutat a kultúránk részét képező zarándok utakkal, hisz mikor útra kelünk a természet, vagy ha úgy tetszik a teremtő alkotásait keressük fel és merítkezünk annak csodáiból. Kiemelte, hogy az ország akkor fog épülni, ha mindenki megteszi a maga helyén azt, ami az ő dolga. És itt mindenki megtette azt, ami az ő dolga. Ezáltal végeredményében az a feladatunk, hogy kis Szent Istvánok legyünk az életnek azon a helyén ahova a Jóisten állított minket!

Szászfalvi László kiemelte, hogy Somogyországban csodálatos értékeink vannak és lehetnek. Az a legfontosabb hivatásunk, hogy ezeket a meglévő, megörökölt értékeinket megőrizzük, védjük és ápoljuk.

Dr. Jung László az MFB Zrt. portfoliójába tartozó 22 állami erdészeti vállalat teljesítménylét emelte ki. Az elmúlt két évben ezek a társaságok több, mint négy milliárd forint összegben újítottak fel és indítottak útjára új közjóléti és turisztikai objektumokat. Ebből 1,8 milliárd forint fordítódott szálláshelyek fejlesztésére. A közeljövőben induló erdeiszallas.hu weboldal segíti mind szélesebb körben ismertté tenni lehetőségeinket, így tárva szélesre az állami erdők jelképes kapuját a turisták előtt.

A program zárásaként három, a turizmusban érdekelt szervezet – a SEFAG Zrt., a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Magyar Természetjáró Szövetség vezetői, illetve képviselői – a Balatont és a Dráva térségét összekötő túraútvonal létesítését meghatározó megállapodást írt alá.

Forrás: SEFAG Zrt.

Fotók: SEFAG Zrt. Detrich Miklós

Hírszerkesztő: Nagy László