"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Természet és ember

Természet és ember

A „Természet és ember” című szakmai konferencián a Kaposvár környéki ökoturisztikai fejlesztésekhez és potenciális idegenforgalmi lehetőségekhez kapcsolódó előadásokat hallgathattak meg az érdeklődők a Hotel Kardosfában.

A „Kalanderdő” – természetközeli élmények a Deseda környékén nevű projekt részeként szakmai konferenciát rendeztek „Természet és ember” címmel a Kaposvár közelében lévő Kardosfán. A térség turisztikai életében szerepet vállaló szakemberek rövid előadásai által betekintést nyerhettünk többek között a Deseda természetföldrajzába, a tó mellett megvalósuló Kalanderdő nevű erdei szabadidőpark részleteibe, a térség kiemelkedő horgászati lehetőségeibe és a kaposvári turizmust érintő fejlesztésekbe egyaránt.

Ihárosi Péter, a SEFAG Zrt. Turisztikai és közjóléti osztályának osztályvezető-helyettese nyitotta meg a konferenciát, majd az előadók között köszönthettük Klenovics Anikót, a SEFAG Zrt. Turisztikai és közjóléti osztályának vezetőjét, Dávid János főiskolai docenst, Kozári Miklóst, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület elnökét, Osvalt Mónikát, Kaposvár Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselőjét és Máyerné Bocska Ágnest, a Kaposvár és a Zselic vidéke TDM Egyesület menedzserét. Az előadások után a Kalanderdő projekt helyszíneinek bejárására került sor a Deseda-tó mellett. Az egy órás sétán az arborétum legszebb részeit járták végig a jelen levők, mindvégig a köves, és sármentes ösvényeken haladva.

A Kalanderdő projekt a desedai parkerdő területét kezelő SEFAG Zrt. nagyszabású ökoturisztikai fejlesztése, mely tavaly év végén kezdődött el. Forrását az EU Dél-dunántúli Operatív Programja biztosítja. A mintegy 130 millió forintos támogatásból megvalósuló program célja, hogy egyszerre segítse az ismeretterjesztést és a környezeti nevelést, valamint nyújtson kellemes kikapcsolódási lehetőséget. Az arborétumban és környékén már folyamatban van a beruházások kivitelezése, így a jövő évi túraszezon kezdetére új attrakciók sora fogja várni az érdeklődőket.

A tervek szerint négy tanösvénnyel, számtalan információs táblával, a látásunk mellett a hallásunkat és tapintásunkat próbára tevő állomásokkal is találkozhatunk majd, melyek az ismeretterjesztést szolgálják. A helyszínek kialakítása során figyelembe vették a látogatók igényeit, bizonyos részek a fiatalabbak, mások az idősebb korosztályokhoz szólnak, így mindenki megtalálhatja a számára megfelelő nehézségű kihívást. Gondoltak a mozgássérültekre is: nekik készült a kerekes székkel önállóan is bejárható guruló tanösvény. A szabadtéri szórakozásra vágyók közül a kisebbeknek játszótér, a nagyobbaknak kalandpálya áll majd rendelkezésére, melyek jellegzetessége, hogy természetes anyagok felhasználásával készülnek, így nem törik meg az arborétum, illetve a parkerdő szépségét. További különlegességként pedig a tóparti madár-megfigyelőhely, valamint a tanösvények mentén hamarosan otthonukra találó, modern és népi motívumokat ötvöző tájművészeti alkotások említhetők meg.

Forrás: SEFAG Zrt.

Fotók: SEFAG Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László