2017. 12. 14. Ma Szilárda, Szilárd, János névnapja van. Pontos idő: 16:09
Ágazati, szakmai hírek

Felavatták a KEFAG Zrt solti kulcsosházát - képgalériával! | 2017-06-07

Horgászok, kerékpárosok, túrázók, zarándokok és természetjárók pihenőhelye

A KEFAG Zrt. a Földművelésügyi Minisztérium támogatásával egy meglévő épületét kibővítve építette meg legújabb, 12 férőhelyes szálláshelyét a Duna közelében horgászok, kerékpárosok, túrázók, zarándokok, vadászok és természetjárók számára.

Az ünnepi műsor kezdetén Sulyok Ferenc, a KEFAG Zrt. vezérigazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Dr. Bitay Márton és Kalmár Pál mondtak beszédet.

- A kulcsosház a KEFAG Zrt egy nagyon fontos gazdasági objektuma, a solti csemetekertünk szomszédságában létesült - mondta Sulyok Ferenc. - Ez is közrejátszott abban, amikor a kollégákkal ötleteltünk azon, hogy hol is tervezzünk, hol hozzunk létre új szálláshelyeket. Az egyik választásunk erre a helyszínre esett. Hiszen az egy szimbolikus üzenet a jövőnek, hogy egy erdészeti csemetekerthez kívánjuk még jobban csalogatni az érdeklődő vendégeket.

Itt egyébként - mint elhangzott - egy meglehetősen „lepukkant" szocreál, lapos tetős használaton kívüli műhely és irodaépület állt. Viszont az ingatlan elhelyezkedése kiváló adottságú. Ideális helyszíne a túrázást, horgászatot, vadászatot, kerékpározást követő megpihenésnek.

A KEFAG Zrt nettó 82 millió forintból újította meg az épületet, ami - ahogy a megnyitón fogalmaztak - 303 négyzetméteren a "kulcsosházak kulcsosház etalonja" lett. Négy szobában 12 ágy várja a vendégeket. A közösségi helyiséget pedig úgy tervezték meg, hogy mintegy 30 személy is kényelmesen elférjen benne.

- Ezzel a szálláshellyel így már összesen 8 helyen 213 személynek biztosít a KEFAG Zrt gyönyörű környezetekben pihenési lehetőséget - hangsúlyozta Sulyok Ferenc.

Dr. Bitay Márton az avató beszédében arról is szólt, hogy az erdészek egyre több olyan feladatot vállalnak ma Magyarországon, ami nem az alaptevékenységükhöz tartozó, mondhatni közjóléti, a társadalmat szolgáló tevékenység. Építenek többek között utat, kisvasutat, csillagvizsgálót, kilátót, csónakházat, kerékpártárolót, esőbeállót és persze kulcsosházakat is. A Magyar Kormány az erdőgazdaságok részvételével több mint 15 milliárd forint értékben végzett ilyen beruházásokat. A 15 milliárd forint döntő többségét pedig az állami erdőgazdaságok a saját profitjukból, a cégek által megtermelt nyereségből adták.

- Megváltozott a világ, amit erről a helyszínről készült korábbi és jelenlegi fotók is mutatnak. A „homo szovjetikusz" maradványa látható az egyik fotón, a másikon pedig az újkori Magyarország „lábnyomaként" ez a gyönyörű kulcsosház - jelentette ki.

Dr. Bitay Márton azt is hangsúlyozta, hogy a solti kulcsosháznak rendkívül jó a lokációja. Hiszen itt vezet a zarándokút, a kerékpárút, és közel van a vízi túrizmus útvonalaként a Duna.

Solt város polgármestere is felsőfokon említette a KEFAG Zrt. új kulcsosházát. „Amit itt Önök alkottak, az magáért beszél" - mondta.

- Amikor Madácsi Sándor úr, a KEFAG Zrt. Észak-Kiskunsági erdészetének igazgatója megkeresett bennünket, hogy mit szeretnének itt a kis-Dunánál, csak összenéztünk, hogy lesz ebből valami? - emlékezett vissza. - Hiszen gyermekkorom óta ismerem azt, ami itt volt, és a világon semmit nem változott az elmúlt években. Természetesen azonnal „élére álltunk" a megújulásnak, hiszen Solt városban és a környékén ilyen beruházást csak dicsérni lehet. Ráadásul kevés a szálláshelyünk, így azzal most óriási hiányt pótolt a KEAF Zrt., hogy a „balkáni állapotot" felszámolva megépítette a kulcsosházat ezen a gyönyörű helyen. Én személy szerint pedig csak csodálkozom azon, meg vagyok döbbenve, hogy hogyan sikerült ilyen fantasztikusan szép, és kényelmes szállást létrehozniuk.

Az avatási ünnepség műsorában közreműködött a solti Vécsey Károly Általános Iskola és AMI zenekara, és Szabó Kocsis Zsuzsanna, a KEFAG Zrt. munkatársa énekelt.

A Solti Kulcsosház a dunaföldvári híd közelében, a solti Kis-Dunaág mentén, a KEFAG Zrt. Solti Csemetekertjének közvetlen közelében 303 m2-en szolgálja a természetben kikapcsolódásra vágyókat.

A földszinten étkező, konyha, vizesblokkok, a tetőtérben pedig saját fürdőszobával rendelkező szobaegységek (2 db 4 ágyas és 2 db 2 ágyas szoba) találhatóak. A kulcsosház önellátó jelleggel üzemel.

A Solti Kulcsosház ideális helyszíne a túrázást, horgászatot, vadászatot, kerékpározást követő megpihenésnek, családi rendezvényeknek, baráti összejöveteleknek, kisebb konferenciáknak és értekezleteknek.

További képek a Híralbumok képgalériában nézhetőek meg.

Felavatták a KEFAG Zrt solti kulcsosházát - képgalériával!
Forrás: keol.hu
Fotók: Nagy László/Erdészeti Lapok
Hírszerkesztő: Nagy László
<< vissza
Hajdu Tibor erdőmérnökre emlékeztek Szentgyörgyvölgyön - képgaléria!

Hajdu Tibor erdőmérnökre emlékeztek Szentgyörgyvölgyön - képgaléria! | 2017-11-28

Az Erdőrendezési Szakosztály és a Zalaegerszegi HCs közös rendezvénye


Visszanézhetőek a Kaán Károly emlékkonferencia előadásai

Visszanézhetőek a Kaán Károly emlékkonferencia előadásai | 2017-11-22

A szakképzéstől a szakigazgatásig


A virágos kőris az Év fája 2018-ban!

A virágos kőris az Év fája 2018-ban! | 2017-11-19

Felértékelődő ökológiai szerep a klímaváltozás tükrében


Prof. dr. Náhlik András a Soproni Egyetem új rektora

Prof. dr. Náhlik András a Soproni Egyetem új rektora | 2017-12-13

Az építés, a fejlesztés kerülhet immár előtérbe



Kocsányos tölgy megóvása a magyar-horvát határmenti térségben

Kocsányos tölgy megóvása a magyar-horvát határmenti térségben | 2017-12-13

Konferenciát szervezett a Mecsekerdő Zrt. az MTA pécsi székházában




Imperial22 futárszolgálat