"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Országosan 35 000 embernek ad munkát az erdő

Országosan 35 000 embernek ad munkát az erdő

Magyarország 20,8 százalékát borítja erdő, amely az erdőtelepítéseknek köszönhetően 2010. óta 12 500 hektárral nőtt – derült ki a Vidékfejlesztési Minisztérium tájékoztatójából. Kardeván Endre élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára az Erdők Nemzetközi Napja alkalmából megtartott ünnepségén azt is elmondta: az erdészeti támogatások segítségével négy év alatt 11 ezer új munkahely jött létre, ezzel együtt a magyar erdők 35 ezer embernek teremtenek munkalehetőséget.

A Központi Statisztikai Hivatal összegzése szerint az erdőterületek koncentráltan helyezkednek el az országban. Kiterjedt erdőségek – elsősorban földtani, időjárási adottságok következtében – Észak-Magyarország és Dél-Dunántúl hegyes-dombos vidékein alakultak ki. Megyék szerint a legnagyobb erdőterület Borsod-Abaúj-Zemplénben (217 ezer hektár) van, az országos 11 százaléka. Jelentőség erdőterülettel rendelkezik még Somogy, Bács-Kiskun és Pest megye is.

Szakértők hangoztatják: a somogyi erdőgazdálkodás hosszú távon is nagy foglalkoztató maradhat. Ihárosi Péter, a SEFAG Zrt. erdészetpolitikai osztályvezető-helyettese közölte: a zrt. tartósan mintegy 2200 főt foglalkoztat. A társaság alkalmazottainak átlagos létszáma 486 fő. A közfoglalkoztatási program kapcsán jelezte: tavaly március és október között 562 személyt alkalmaztak, a jelenleg is zajló téli időszakban átlag 83 embernek biztosítanak lehetőséget.

– Az idén is várható a társaság szerepvállalása a közfoglalkoztatásnál – tudtuk meg. – Május és szeptember között 436 személy számára biztosít munkalehetőséget a zrt. Az erre vonatkozó kérelem a megyei kormányhivatal munkaügyi hivatal elbírálása alatt van.

Magyarországon fenntartható erdőgazdálkodás folyik, melynek köszönhetően erdőállományaink élőfakészlete folyamatosan növekszik, természetességi állapota javul – közölte a szaktárca. Az erdei melléktermékek: a gyógynövények, a méz, a gyümölcsök, a gombák gyűjtése és a belőlük készült termékek egyre népszerűbbek. A vadhús is egyre több család asztalán, sőt, akár a közétkeztetésben is helyet kaphat. Erdeink fejlesztésére és ápolására uniós forrásból eddig közel 90 milliárd forintot fordítottunk.

Forrás: sonline.hu

Szerző: Harsányi Miklós

Hírszerkesztő: Nagy László