"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Töretlen az érdeklődés a szociális tűzifa iránt Somogyban

Töretlen az érdeklődés a szociális tűzifa iránt Somogyban

A somogyi erdőgazdaság a napokban befejezte a program teljesítését. Ebben az évben 180 önkormányzatnak több mint tízezer köbméter fát biztosítottak.

Évről-évre nagy az érdeklődés a Belügyminisztérium által 2011-ben útjára indított szociális tűzifa program iránt - írja közleményében a SEFAG Zrt. A cég a 2016-2017. időszakra meghirdetett programban 248 településsel vette fel a kapcsolatot, s közülük 180 önkormányzat nyilatkozott arról, hogy a kaposvári székhelyű társaságtól kéri a program számára a faanyag biztosítását, összességében 10681,5 köbméter mennyiségben. A kiszállítások, átadások az egyeztetéseknek megfelelően, határidőre és zökkenőmentesen megtörténtek.

A somogyi erdőgazdaság minden évben kiemelten készül a program végrehajtására. Ennek megfelelően szociális tűzifa program számára kizárólag kemény tűzifát biztosít. Az erdőgazdaság arra is tekintettel van, hogy a kiosztott tűzifa azonnal hasznosítható legyen a rászorulók számára, tehát csak száraz faanyagot szállítottak ki.

A megkeresett önkormányzatok közül 44 település nyilatkozott arról, hogy nem vesz részt a programban, 19 pedig arról, hogy más erdőgazdálkodótól szerezi be a szociális tűzifát. Öt olyan település is akadt, amely vezetése nem reagált a SEFAG Zrt. megkeresésére. A tavalyi programban 181 önkormányzat számára összességében 11027 köbméter tűzifa került kiszállításra.

Forrás: Kapos Pont, SEFAG Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László