"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Ágazati egyetem jön létre Sopronban 2017 júliusától

Ágazati egyetem jön létre Sopronban 2017 júliusától

Megszületett a javaslat az állami felsőoktatási intézmények átalakulásáról. A változtatás célja strukturáltabb, hatékonyabban működő, Magyarország térszerkezetéhez jobban igazodó, koncentrált képzési profillal rendelkező intézményrendszer létrehozása.

Az átalakításokra vonatkozó államtitkársági javaslat minden érintett intézmény esetében hosszas egyeztetéseket követően, az intézmények által kidolgozott elemzések, hatástanulmányok figyelembe vételével történt.

Az átalakítás 8 jelenlegi felsőoktatási intézményt érint és az átalakulás eredményeként a jövőben 3 új intézmény létrehozására kerül sor. A jelenlegi állapothoz képest 9 képzési hely irányítása kerül más intézményhez.

A tervezett intézményátalakulások három lépcsőben, 2016 januárjában, 2016 júliusában, illetve a megfelelő feltételek esetén 2017 júliusában következnek be.

Az intézmény átalakulás az alábbiak szerint valósul meg a Nyugat-magyarországi Egyetemet érintően:

  1. A soproni központtal működő Nyugat-magyarországi Egyetem mosonmagyaróvári telephelyén működő Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar, valamint a győri telephelyen működő Apáczai Csere János Kar 2016. január 1-jétől kiválik, és csatlakozik a győri székhelyű Széchenyi István Egyetemhez.
  2. A Nyugat-magyarországi Egyetem mechatronikai képzést folytató zalaegerszegi képzési helye szintén 2016. január 1-jétől a Pannon Egyetem részeként működik tovább.
  3. A Nyugat-magyarországi Egyetem szombathelyi telephelyén működő karok kiválása jelenleg nem eredményezne stabil és gazdaságosan fenntartható önálló intézményt. A campus képzési és szervezeti struktúrájának és döntéshozatali mechanizmusainak átalakítására van szükség annak érdekében, hogy 2017. július 1-jétől önálló intézménnyé válhasson.
  4. A Nyugat-magyarországi Egyetem soproni székhelyén egy erős, faipari és erdőmérnöki képzési profilra építő ágazati egyetem jön létre 2017. július 1-jétől a szombathelyi karok önállóvá válásával egyidejűleg.

Forrás: EMMI Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság

Fotók: NYME

Hírszerkesztő: Nagy László