"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Környezettudatos egyetem Sopronban

Környezettudatos egyetem Sopronban

A Nyugat-magyarországi Egyetem zöld egyetemként aposztrofálja magát, mondta prof. dr. Lakatos Ferenc, az Erdőmérnöki Kar dékánja, mert a kutatások és az oktatás területén minden olyan törekvést felkarol, ami a zöld témakörbe tartozik. Mezőgazdasági tudományág Mosonmagyaróváron, Erdőmérnöki kar Sopronban és itt van a volt faipari mérnöki kar utódja, a Simonyi Károly kar is.

Az egyetem mindennapi élete is szervesen fonódik a zöld gondolkodásmódhoz, hiszen a nevelésen kívül a szervezet működésébe is beépült. Az Erdőmérnöki Kar 2014-ben kezdte meg a 207 tanévét, igaz az intézményt eredetileg Selmecbányán alapították az akkori bányamérnöki főiskola kiegészítéseként. Így a bányamérnökök, a kohászok és az erdőmérnökök képzésüket tekintve közös tőről erednek, és a selmeci tradícióval egy olyan régi, eredetileg német hagyományrendszert örökítettek a diákokra, melyet a mai napig ápolnak. Ilyen például a hagyományos egyenruha, az úgynevezett walden viselése, amit a diákok akkor csináltatnak, ha egy bizonyos idő után már valószínűleg látszik, hogy végzett mérnök lesz belőlük.

2012-ben megnyitott Ligneum NymE Látogatóközpont is a környezeti nevelést, a fenntartható fejlődést, a fa és az erdő világát hivatott bemutatni, mesélte Horváthné Hoszpodár Katalin intézményigazgató. Elmondása szerint a központ egy olyan színtér, ahol az a feladat, hogy minél közelebb vigyék az egyetemen a megvalósult projektek eredményeit, valamint a nagyközönség számára is befogadhatóvá tegyék azokat. Így fontosnak tartják, hogy az ismeretközlés élményszerű legyen. A tudásszerzésnél a gyermekes családokra is gondoltak, akik olyan interaktív játékokon vehetnek részt, mint például a fafaj felismerés, de olyan eszközöket is kipróbálhatnak, mint amilyen a törőgép is. Az Európai Uniós forrásból finanszírozott Ligneum Látogató Központ fontosnak tartja a selmeci hagyományok megőrzését és közvetítését is

Forrás: OzoneNetwork, NAK

Fotók: NYME

Hírszerkesztő: Nagy László