"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Ráckevén lesz a XV. STIHL Országos Fakitermelő Versenysorozat döntője

Ráckevén lesz a XV. STIHL Országos Fakitermelő Versenysorozat döntője

Vannak feladatok, amelyekhez nem elég az elszántság. Keménynek, ügyesnek és gyorsnak kell lenni, azaz legjobbnak a legjobbak között! 2016. szeptember 17-én, Ráckevén kiderül, hogy az öt regionális elődöntőt követően idén melyik csapat lesz a nyerő.

A STIHL Kft. szervezésében immár 15. alkalommal megrendezésre kerülő versenyen a látogatók szemtanúi lehetnek a hazai fakitermelők izgalmas viadalának! Az erdőgazdálkodásban dolgozó fakitermelők mellett a katasztrófavédelem, és az erdészeti szakiskolák csapatai is indulnak a megmérettetésen. Idén 40 csapat vesz részt a döntőben, ahová az ország minden részéből érkeznek versenyzők. A XV. STIHL Országos Fakitermelő Bajnokságra a belépés DÍJTALAN!

Forrás: Andreas STIHL Kft.

Fotók: Andreas STIHL Kft.

Hírszerkesztő: Nagy László