"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Szakmai párbeszéd az erdők természeti értékeinek megőrzéséért

Szakmai párbeszéd az erdők természeti értékeinek megőrzéséért

Sikerrel zárult a WWF Magyarország és partnerei által szervezett. A szakmai rendezvényen jelenlévő több mint 200 résztvevő egyetértett: a Natura 2000 célok elérése közös felelősség, amelyet csak szoros együttműködésben lehet magasabb szintre emelni.

A Élet az erdőben projekt keretei között megrendezett nemzetközi konferencia fókuszában a Natura 2000 területeken folyó erdőgazdálkodással és erdőkezeléssel kapcsolatos szakmai tapasztalatok megvitatása megosztása, megvitatása állt. „A külföldi és hazai előadók magas színvonalú, gondolatébresztő előadásai Élő Erdő konferencia Sopronban, a szekcióbeszélgetések és terepi programok valóban azzá tették a találkozót, aminek a szervezők szánták: érdemi fórumnak, melyen az egyes érdekcsoportok valódi párbeszédet folytathattak egymással az erdőgazdálkodást érintő kérdésekről” – emelte ki Gálhidy László, a WWF Magyarország erdővédelmi programvezetője.

Elmondta: „jelentős előrelépés, hogy az olyan természetvédelmi kezeléssel kapcsolatos fogalmak, mint például a holfa vagy a mikroélőhelyek egyre inkább a szakmai szóhasználat részévé válnak. Mindez megfelelő alapot teremt a természeti értékek eredményesebb megrőzéséhez és fejlesztéséhez.”

A magyar, lengyel, szlovén, német, osztrák és uniós szintű előadók számos aspektusból vizsgálták a Natura 2000 erdők kezelését. A résztvevők gyakorlati példákon keresztül átfogó képet kaptak a természetvédelmi célkitűzések érvényesítésének gyakorlatáról, azok erdőgazdálkodásba való integrálásáról. Részletekbe menően bemutatták a Natura 2000 értékek erdőgazdálkodás során való megőrzésének lehetőségeit, az elérhető természetvédelmi célú fejlesztéseket és támogatási rendszereket, valamint alkalom nyílt egyes jogszabályi kérdések megvitatására is.

Bódis Pál, az Élet az Erdőben projekt koordinátora összegzésében felhívta a figyerlet arra, hogy a téma súlyát és jelentőségét mutatja a megjelent nagy számú neves hazai és külföldi szakember az erdészeti, természetvédelmi és tudományos területekről. Hozzátette: „a konferencia sikerességéhez az is nagyban hozzájárult, hogy az erdészképzés alma matere, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara házigazdaként fogadta a szakmai fórumot.”

Egyetemi hallgatók számára a „Természetes Erdeinkért Pályázat” biztosított lehetőséget a Natura2000 erdők kezelésével kapcsolatos tudományos munkájuk bemutatására. A pályaművek a természetközeli erdőgazdálkodás, a közösségi jelentőségű fajokkal és élőhelyekkel kapcsolatos természetvédelmi célú erdőkezelés, illetve a Natura 2000 társadalmi és jogi kérdéseit járták körbe. A győztesként kiemelt pályázók részt vehetnek egy kétnapos küldföldi tanulmányúton, amelyen a Közép-szlovákiai régió erdeinek erdészeti, természetvédelmi gyakorlatát és kihívásait ismerhetik meg.

Az előadásokról készült videófelvételek és a hallgatók pályaművei hamarosan elérhetők a projekt honlapján, a www.lifeinforests.eu címen.

Az Élet az Erdőben (LIFEinFORESTS LIFE13 INF/HU/001163) című projekt célja a magyarországi Natura 2000 erdők védelmének elősegítése az erdőtulajdonosok, az erdőgazdálkodók, az erdészeti igazgatási szervek, a lakosság és más érintett csoportok együttműködésének kialakításával, a szereplők közötti aktív kommunikáció erősítésével. A projekt legfőbb törekvése, hogy közös tanulási folyamatot kezdeményezzen az érintettek aktív részvételével, amelynek eredményeképpen hatékonyabban érhetőek el a Natura 2000 program céljai.

A projekt a WWF Magyarország vezetésével, valamint a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, az Országos Erdészeti Egyesület, a Pilisi Parkerdő Zrt. és az Europa Media Nonprofit Kft. közreműködésével valósul meg.

Az Élet az erdőben című projekt hozzájárul a biodiverzitás-csökkenés megállításához, az európai erdők természetvédelmi státuszának és multi-funkcionalitásának megszilárdításához, valamint a fenntartható erdőgazdálkodás elterjesztéséhez.

További információ a projekt honlapján: www.lifeinforests.eu

Forrás: WWF Magyarország

Fotók: Bódis Pál

Hírszerkesztő: Nagy László