2018. 04. 24. Ma György, Fidél, Debóra névnapja van. Pontos idő: 20:26
Ágazati, szakmai hírek

Szakmai tanösvényt adtak át a Roth Gyula emlékerdőben | 2017-09-29

Az Erdőmérnöki Kar és a TAEG Zrt. együttműködése

Roth Gyula professzor születésnapján átadták a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. és a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának kooperációjában a Roth Gyula Emlékerdőben megvalósított szakmai tanösvényt.

A délután 2 órakor, a kellemes őszi napsütésben kezdődött ünnepség mintegy 50 résztvevőjét Kiss József a TAEG Zrt. vezérigazgató helyettese és Ugron Ákos a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős helyettes államtitkára köszöntötte, majd dr. habil. Frank Norbert egyetemi docens avatta fel a tanösvényt. 

Roth Gyula munkássága folyamán fontosnak tartotta, hogy minden egyes elméleti tézisének vizsgálja a gyakorlati alkalmazhatóságát, s ez vezette arra, hogy szinte számtalan kísérlete volt az ország teljes területén. A későbbi kutatásainak témakörei az erdőnevelés, természetes felújítás és a szálaló erdőgazdálkodás, melyekben európai hírnevet szerzett, s elismertséget vívott ki a magyar erdészeti kutató- és oktató szakemberek számára.Nevéhez fűződik a Roth-féle vonalas szálalóvágás. Ennek gyakorlati megvalósítása a Roth Gyula Emlékerdőként ismert tömb a Soproni-hegység magyarorzsági legnyugatibb részén.

Roth professzor munkásságát és a szálaló erdőt bemutató létesítmény szalagját Kulcsárné Roth Matheae, Roth professzor unokája, Ugron Ákos helyettes államtitkár és prof. dr. Lakatos Ferenc dékán vágták át. Az avatóbeszéd után a tanösvény bejárása keretében az egyes tablókat a téma szakértői mutatták be.

Szakmai tanösvényt adtak át a Roth Gyula emlékerdőben
Forrás: SOE EMK
Fotók: SOE EMK
Hírszerkesztő: Nagy László
<< vissza
Támogassa adója 1%-nak felajánlásával Egyesületünket!

Támogassa adója 1%-nak felajánlásával Egyesületünket! | 2018-04-23

A magyar erdőkért, a magyar erdészekért, a magyar erdőgazdálkodásért!


Megalakult az OEE Felvidéki Helyi Csoportja - képgalériával!

Megalakult az OEE Felvidéki Helyi Csoportja - képgalériával! | 2018-04-20

Egyesülettörténeti jelentőségű esemény Balassagyarmaton



Hermann Ottó Szellemisége Díjat kapott Rónai Ferenc

Hermann Ottó Szellemisége Díjat kapott Rónai Ferenc | 2018-04-23

Pro Natura Emlékplakettet vehetett át a Föld Napja alkalmából a Madas László Erdészeti Erdei Iskola


Erdészek és pedagógusok találkoztak a sziágyi erdőben - videó!

Erdészek és pedagógusok találkoztak a sziágyi erdőben - videó! | 2018-04-23

A Dél-Dunántúli Erdészeti Erdei Iskolák régiós bemutatkozó rendezvénye


A gödöllőiek nyerték  a VII. Országos Felsőoktatási Vadászati Vetélkedőt

A gödöllőiek nyerték a VII. Országos Felsőoktatási Vadászati Vetélkedőt | 2018-04-23

Csapatban és egyéniben is a Szent István Egyetem hallgatói győztek




Imperial22 futárszolgálat