2018. 05. 27. Ma Hella, Pelbárt, Ágoston névnapja van. Pontos idő: 23:44
Ágazati, szakmai hírek

„Teltházas” szarvasbőgés-hallgató vonatozás volt a Hegyközben | 2017-09-27

Több száz résztvevő Pálházán

Több mint kétszázan vettek részt szombaton az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatósága által szervezett szarvasbőgés-hallgató vonatozáson. Akkora volt az érdeklődés, hogy már napokkal korábban minden helyet lefoglaltak. A Pálházi Állami Erdei Vasút három szerelvénye, összesen kilenc kocsival szállította az utasokat a Kemence-patak völgyébe, akiket több helyszínen vártak érdekes programokkal a szervezők.

Kemence-patakon Mihók István, a Hernádvölgyi Erdészeti Igazgatóság igazgatója a sebzett vad felkutatásában használatos vérebeket mutatta be, Hevessy Gábor pedig a zempléni gombafajtákat ismertette.

Kőkapun Molnár Renátó, a magyar szarvasbőgő válogatott tagja tartott bemutatót. Bótáné Batta Olga, a Bükki Vadászkürtösök vezetője a – a kürtölésen túl - a vadfajokról beszélt elsősorban a gyerekeknek, akik rendkívül nagy számban vettek részt a programon. Visszaérve Kemence-patakra Szemán Jenő, az OMVK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi szervezet Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának elnöke a teríték elkészítésének szabályairól beszélt, természetesen egy teríték mellett.

Aki kedvet kapott a szarvasbőgés-hallgató vonatozáshoz, a mostani hétvégén is részt vehet egy hasonló programon. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. szervezésében szeptember 30-án ugyanis a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton közlekedik a Vadászkürt Expressz Andókútra. További információ az erdőgazdaság internetes oldalán (www.eszakerdo.hu) található.

„Teltházas” szarvasbőgés-hallgató vonatozás volt a Hegyközben
Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.
Fotók: ÉSZAKERDŐ Zrt.
Hírszerkesztő: Nagy László
<< vissza
Döntött a küldöttgyűlés a 2018. évi egyesületi kitüntetettekről - képgaléria!

Döntött a küldöttgyűlés a 2018. évi egyesületi kitüntetettekről - képgaléria! | 2018-05-17

Elfogadták a küldöttek a 2017. évi beszámolót és az idei éves tervet is


Változott az Év erdésze verseny szabályzata

Változott az Év erdésze verseny szabályzata | 2018-05-17

Kisebb módosítások - letölthető a dokumentum


Fahatározó applikációt fejlesztett az Országos Erdészeti Egyesület

Fahatározó applikációt fejlesztett az Országos Erdészeti Egyesület | 2018-05-10

Ingyenesen letölthető alkalmazás a terepen - online kvízjáték indul!


Afrikától Gemencig – Nagygyörgy Sándor fotókiállítása

Afrikától Gemencig – Nagygyörgy Sándor fotókiállítása | 2018-05-27

A Gemenc Zrt. kezeli a festő- és fotóművész hagyatékát


Muzsikaszó járta át a kecskeméti Nyíri erdőt

Muzsikaszó járta át a kecskeméti Nyíri erdőt | 2018-05-26

Muzsikált az erdő a Hírős Városban


Több száz vadász vett részt a járványügyi képzésen



Imperial22 futárszolgálat