"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Tisztelgés a Vértes erdeiben elesett katonák emléke előtt

Tisztelgés a Vértes erdeiben elesett katonák emléke előtt

Heves harcok színtere volt 1945. első hónapjaiban a Vértes hegység. Január végén indult meg a Dunántúlon nagy német páncélos erőkkel a Budapest felmentését célzó támadás. A huszár hadosztály, amelynek fegyvernemként ez volt az utolsó nagy csatája, az ellenség kemény ellenállását megtörve Kőhányás-pusztát közelharcban foglalta el. Szuronnyal, rohamkéssel és kézigránáttal kellett a szívósan védekező oroszokat lépésről lépésre visszaszorítani.

A huszáralakulat lovasai két hónapon keresztül tartották a vonalat, ám a túlerőben lévő szovjetek előrenyomulását nem tudták végül megakadályozni. Mindössze tizenhárman élték túl a harcokat, és érték el a magyar támaszpontot. Az elesettek tiszteletére emelt emlékművet 2013-ban a Vértesi Erdő Zrt, ahol január 22-én rótták le kegyeletüket a jelenlévők a magyar áldozatok előtt.

Megnyitó beszédében Kocsis Mihály a Vértesi Erdő Zrt. vezérigazgatója idézte fel az eseményeket, majd Tessely Zoltán miniszterelnöki biztos, Spergelné Rádl Ibolya Gánt és Illés Szabolcs Csákvár polgármestere osztotta meg gondolatait. Az áldozatokért Spányi Antal megyéspüspök mondott imát, végül a környező települések polgármesterei, a civil szervezetek és intézmények képviselői helyezték el koszorúikat az emlékhely talapzatánál.

A megemlékezésről a Híralbumok képgalériában tekinthet meg további képeket!

Forrás: Vértesi Erdő Zrt.

Fotók: Tarjáni Antal

Hírszerkesztő: Nagy László