"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Sikeres volt az első Trófea Expressz

Sikeres volt az első Trófea Expressz

Sikeres volt az első Trófea Expressz, csaknem 140-en vettek részt a péntek esti programon. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. első alkalommal rendezett szarvasbőgés-hallgató vonatozást a Lillafüredi Állami Erdei Vasút mahócai szárnyvonalán.

Az esős idő ellenére négy kocsi telt meg az utasokkal. Akkora volt az érdeklődés, hogy már napokkal korábban lefoglaltak minden helyet. Andókúton Pece István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Földművelési és Erdészeti Főosztályának vadászati főfelügyelője tartott előadást az érdeklődőknek a legnagyobb erdei vadról, a gímszarvasról.A forrástó partján pedig a Bükki Vadászkürtösök adtak emlékezetes koncertet.

Ezt követően a Csanyiki Erdészeti Erdei Iskola udvarán először Mihók István, a Tállyai Erdészeti Igazgatóság műszaki vezetője, az Utánkeresők Baráti Körének tagja mutatta be a sebzett vad felkutatásában használatos vérebet, majd Wallendums Péter, a Magyar Vadászlap főszerkesztő-helyettese - egy teríték mellett – tartott előadást a vadászati kultúráról. Az estét egyedülálló élmény, a magyar erdők királya, a gímbika jellegzetes „koncertje” tette teljessé.

A gímbikák hangját azok is hallhatták, akik a pálházi kisvasutazást választották. A lillafüredihez hasonló programot szerveztek ugyanis egy nappal később az ÉSZAKERDŐ Zrt. Pálházi Állami Erdei Vasútján is. Pálházáról mintegy 110-en utaztak Kőkapura, ahol a látogatók kürtjelekkel és a gímbika hívás hangjaival ismerkedhettek meg. A program során terítéket is láthattak az érdeklődők, és Szemán Jenő, az OMVK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi szervezet Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának elnöke tartott ismertetőt a vadászati etikáról.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Fotók: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László