"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Új erdei iskola épületet adtak át a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.-nél

Új erdei iskola épületet adtak át a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt.-nél

A KAEG Zrt. Göbös-major Ökoturisztikai Központjában új erdei iskolát adtak át szeptember 3-án. Az erdei iskola a környezeti nevelés egyik leghatékonyabb formája – mondta Bitay Márton Örs, állami földekért felelős államtitkár.

Az erdei iskola a gyerekeket a természeti közeg szeretetére és megbecsülésére tanítja – emelte ki az államtitkár. Az interaktív tanulási lehetőség hozzásegíti a fiatalokat a természetben való viselkedés, a természethez való megfelelő viszonyulás alapnormáihoz.

Bitay Márton hangsúlyozta, hazánkban jelenleg 200 erdei iskola működik, amelyből 36 erdei iskolát – köztük a göbös-majorit – az állami erdészeti társaságok üzemeltetnek. Jelentőségüket jól mutatja, hogy csak az erdészeti erdei iskolákat tekintve évente 12 000 erdőpedagógiai foglalkozás keretében, közel 80 000 gyermeknek nyújtanak tanulási és egyben kikapcsolódási lehetőséget.

Az államtitkár elmondta, hogy az állami erdőgazdaságok kiemelt feladata a közjóléti tevékenységek ellátása, melyhez Magyarország Kormánya a jövőben is segítséget fog nyújtani.

Forrás: FM Sajtóiroda

Fotók: vadaszat.net

Hírszerkesztő: Nagy László