"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Újabb közjóléti létesítményeket adták át a NEFAG Zrt.-nél

Újabb közjóléti létesítményeket adták át a NEFAG Zrt.-nél

A Földművelésügyi Minisztérium célja az állami erdők nyitottabbá tétele a társadalom számára. A közjóléti funkció előtérbe kerülésére, annak sokrétű megvalósíthatóságára jó példa a NEFAG Zrt. 2014 óta tartó fejlesztés-sorozata - mondta Bitay Márton, állami földekért felelős államtitkár a Pótharaszti Sétaerdő fejlesztéseinek átadó ünnepségén.

Bitay Márton kiemelte, a Monori Erdészet területén számos, asztalokkal és padokkal felszerelt pihenőhely, illetve kijelölt tűzrakó hely létesült. A sétaerdő bejárása során pedig – kihelyezett táblák segítségével – érdekes információkat tudhatunk meg az erdőről, a helyi növény- és állatvilágról, a terület sajátosságairól, múltjáról, jelenéről. A legújabb, 2016-ban létesített négy pihenőhely közül három esetében az ott alvásra alkalmas sátorház is a kirándulók rendelkezésére áll.

A fejlesztések megvalósításában nagy szerepe volt a Pest Megyei Természetbarát Szövetségnek is, amely a NEFAG Zrt. Monori és Pusztavacsi Erdészetével együttműködve az utóbbi két évben 153 kilométer turistaút felújításában, kijelölésében, felfestésében vett részt. A 2016-ban létrehozott négy pihenőhely mindegyike ezen megújult útvonalak mentén fekszik – mondta az államtitkár.

Az államtitkár hangsúlyozta, Magyarország Alaptörvénye szerint mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez. Rögzíti, hogy a természeti erőforrások, különösen az erdők a nemzet közös örökségét képezik, amelynek védelme, fenntartása és megőrzése az állam és mindannyiunk kötelessége.

Az új létesítmények átadása az Erdők Hete rendezvénysorozat egyik eleme. Az Erdők Hete rendezvénysorozat immár huszadik alkalommal várja a látogatókat – kicsiket és nagyokat egyaránt – 2016. október 3 - 9. között szerte Magyarország erdeiben. Az Országos Erdészeti Egyesület által indított kezdeményezés az idén mintegy 50 helyszínen, közel 150 programmal hívja az erdőt szerető embereket a természetbe.

Forrás: FM Sajtóiroda

Fotók: Pelsőczy Csaba/FM

Hírszerkesztő: Nagy László