Dr. Vancsura Rudolfra emlékezünk

1927. február 20-án erdész családban született. Erre mindvégig büszke volt, s gyakran mesélt az erdészházról, amelynek ma sajnos csak az elgyomosodott helyét tudta megmutatni. Elemi és középiskolai tanulmányait Baján végezte.

 

A József Nándor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karára 1946 őszén iratkozott be, ahol 1950. szeptember 29-én okleveles erdőmérnöki minősítést kapott, de oklevelét – formai okok miatt – csak másfél év múlva vehette át. Végzése után az Alsó-Duna-ártéri Állami Erdőgazdaságnál helyezkedett el, ahol rövid ideig útépítéssel foglalkozott. 1950 novemberében áthelyezték a Szabadszállási Állami Erdőgazdasághoz, itt üzemegység vezetői beosztásban dolgozott. 1951 szeptemberében a Jánoshalmi Állami Erdőgazdasághoz került üzemegységvezető-helyettesi kinevezéssel, ahol különböző, olykor nem erdőmérnöki munkakörbe tartozó feladatokkal bízták meg.

 

Innen pályázta meg az Erdőmérnöki Főiskola Növénytani Tanszékére meghirdetett tanársegédi állást. Mivel nem akarták Bács-Kiskun megyéből kiadni, így a soproni állás elfoglalásához az Országos Erdészeti Főigazgatóság vezetőjének, Tömpe Istvánnak a közbelépésére volt szükség. Ezért csak 1951. december 23-án jelentkezhetett új munkahelyén. 1952. január elején – Fehér Dániel tanszékvezető koholt vádak alapján történő leváltása miatt – az egykori Növénytani Intézet szétvált, az oktatók többsége a kutatólaboratóriumhoz került, míg az üres oktatói álláshelyek feltöltése csak 1953-ban kezdődött meg, így már az első hetekben sok feladattal és nagy óraterheléssel kellett megbirkóznia.

 

1956. november 4-én az itthon maradást választotta, s mivel megfeleződött a Növénytani Tanszék oktatóinak létszáma, így a feladatai megnőttek. Ekkor hárult rá először a Botanikus kert szakmai irányításának feladata. 1957 őszén beindult a faipari szakképzés, a tanszékvezetőtől, dr. Nemky Ernőtől a Faanatómia és a Trópusi fák ismerete c. tantárgyak tematikájának összeállítására és oktatására kapott megbízást. Egyetemi adjunktussá 1960-ban nevezték ki.

 

Miután hazai aspirantúrára többszöri próbálkozás után sem sikerült bejutnia, 1962 elején megpályázott egy szovjet aspirantúrát. Ez a pályázat már eredményes volt. 1963. szeptember 1-vel, mint ösztöndíjas aspiráns, a Tudományos Minősítő Bizottság állományába került át, és az év október 2-án utazott ki a Szovjetunióba. Ott a moszkvai Erdészeti-Műszaki Főiskola Növénytani és Dendrológiai Tanszékére került, kutatási témája „A tölgy szelekciója a Sipov-erdőben” címet viselte. Munkája gerincét kocsányos tölgy populációbiológiai vizsgálatok képezték egy, a Voronyezsi-kerületben található reliktum jellegű tölgyesben. A vegetációs időszak nagy részét a Sipov-erdőben töltötte. Ösztöndíjas külföldi kiküldetésének ideje 1966 októberében járt le, így az év novemberének elején hazatért. Disszertációját csak 1967. május 17-én védhette meg, és a sikeres védés után a biológiai tudományok kandidátusa címet nyerte el. Az aspirantúra viszontagságos éveit, hosszas nógatásra egyébként részletesen megírta, amely visszaemlékezés az Erdészettörténeti Közlemények 89. kötetében, 2014-ben látott napvilágot.

 

Hazatérése után 1966. november 30-val visszakerült az Erdészeti és Faipari Egyetem állományába, munkahelye továbbra is a Növénytani Tanszék maradt. A docensi kinevezést 1967 szeptemberében kapta meg.

 

Visszatérése után Nemky Ernő tanszékvezető, mentesítve az oktató munkától, az 1957-ben és 1965-ben az Egyetem területéhez csatolt 4,5 ha-os terület parkosítási és telepítési tervének elkészítésével bízta meg. Miután az Erdőmérnöki Kar az elkészült tervet elfogadta, a kivitelezési munkák irányítása is rá hárult. A tanszéki munkatársak hathatós segítségével a feladatot két év alatt sikerült teljesítenie. Egy Kari Tanácsi határozat alapján 1968 szeptemberében ismét visszakerült az oktatói munkakörbe, az év őszétől a Növényrendszertan c. tantárgy előadásainak tartására kapott megbízást.

 

1969 őszén, egy átszervezés keretében, a Botanikus kert igazgatását rektori hatáskörbe utalták. A kert működését a Botanikus kerti Bizottság irányította, mely titkári teendőit ő látta el. E bizottsági feladatok 1973 szeptemberéig tartottak, majd a kertet ismét a Növénytani Tanszék irányítása alá rendelték, és vezetésével őt bízták meg az oktatói munka egyidejű ellátása mellett. A vezetői tevékenysége 1975 decemberéig tartott, ekkor a tarthatatlan körülmények miatt a kettős feladatot tovább ellátni már nem bírta, így a kert vezetése alól felmentését kérte, ami 1975. december 31-vel meg is történt. 1976 őszén az Egyetem rektora a Továbbképzési Osztály vezetésével bízta meg, amit 1978 júniusáig végzett. Az Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsának titkári teendőit 1975 és 1988 között látta el.

 

Nemky Ernő tanszékvezető nyugdíjba vonulása után, 1975 őszétől, a Dendrológia és Növényföldrajz tantárgyak előadásainak megtartását a dékán reá ruházta. Jelentős kutatási témája, amelyben 1989 és 1994 között közreműködött, a kocsánytalan tölgy országos méretű pusztulásának vizsgálata volt.

Publikációs tevékenysége közül kiemelendő, hogy már fiatalon kapott lehetőséget könyv írására. Az 1960-ban a Mezőgazdasági Kiadónál megjelent Lombos fák és cserjék évtizedeken keresztül fontos alapmű volt. Dendrológiai kutatásainak és oktatásának megkoronázása az 1992-ben kiadott, tanszéki oktatótársával, dr. Gencsi László egyetemi tanárral közösen írt Dendrológia c. könyv, amely az elmúlt negyed évszázadban felülmúlhatatlannak bizonyult.

 

Miután a nyugdíjkorhatárát átlépte, 1988 elején nyugdíjazását kérte. A tanszékkel egyeztetve 1988. december 31-vel megszűnt a munkaviszonya az Erdészeti és Faipari Egyetemmel, de ezek után is rendszeresen bejárt korábbi munkahelyére, segítette az ott folyó oktatói és kutatói munkát.

 

Határozott, megalkuvást, igazságtalanságot nem tűrő jelleme hallgatók százai előtt példaképpé emelte őt. Megtisztelő volt számára az Országos Erdészeti Egyesület által 2003-ban adományozott Kaán Károly díj, s ha megkésve is, de 2014. augusztus 20-a alkalmából átvehette a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést. Hamvai a soproni Szent György templom kriptájában felesége mellett kapnak végső nyugalmat.