"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

A vadgazdálkodás aktualitásai

A vadgazdálkodás aktualitásai

Tizennégy ország szakembereinek szervezett nemzetközi vadászati és vadgazdálkodási konferenciát november 10-12. között a Debreceni Egyetem.

Hivatásos vadászok, erdészeti dolgozók, a vadgazdálkodás szakemberei, egyetemi oktatók és kutatók egyaránt részt vesznek a háromnapos debreceni vadászati és vadgazdálkodás konferencián, összesen hatvan résztvevő regisztrált a szakmai találkozóra.

Az Európai Unió kelet-közép-európai tagállamai és a balkáni országok folyamatosan bővülő vadászati és vadgazdálkodási együttműködése keretében 2011 óta rendezik meg az International Hunting and Game Management Symposium-ot, melyek során a vadásztársadalom és a tudományos szféra meghatározó személyiségei cserélnek eszmét a vadászat és vadgazdálkodás aktuális kérdéseiről, szakmai és tudományos vonatkozásairól. 2011 és 2014 között Szerbia, 2015-ben pedig Szlovénia adott otthont a programnak, melynek rendezési jogát 2016-ban a Debreceni Egyetem nyerte el.

Bartha Elek rektorhelyettes a szimpózium megnyitóján hangsúlyozta, hogy kulturális örökségünk mellett – a vadászat a magyar mitológia egyik alapeleme – a vadászat és vadgazdálkodás fontos gazdasági tényező is az országban, a közel 150 éves múltra visszatekintő debreceni agrár-felsőoktatásnak pedig a jövőben is meghatározó képzése.

- A szimpózium témái között a vadgazdálkodás, takarmányozás, génmegőrzés, állatorvosi tudomány egyaránt szerepel. Meggyőződésünk, hogy a programsorozat megrendezése révén hazánk vadászat és vadgazdálkodás terén meglévő hírnevét sikerül öregbítenünk, s a nemzetközi együttműködések bővítése által közelebb hoznunk egymáshoz a szakma és a tudományos szféra meghatározó képviselőit – fogalmazott Kusza Szilvia szervező, a Debreceni Egyetem Állattudományi, Biotechnológiai és Természetvédelmi Intézet munkatársa.

A szakmai találkozón szó lesz többek között az európai őzállomány korának meghatározási módszereiről, az autópályák őzek genetikai állományára gyakorolt hatásáról, a dolmányos varjút városokban fenyegető veszélyekről és a Hortobágyon élő vörösnyakú lúdállomány számának növekedéséről is.

Forrás: unideb.hu

Fotók: unideb.hu

Hírszerkesztő: Túri János