"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Ősszel szavazhatja meg az országgyűlés az új vadgazdálkodási törvényt

Ősszel szavazhatja meg az országgyűlés az új vadgazdálkodási törvényt

Ősszel szavazhatja meg az országgyűlés az új vadgazdálkodási törvényt, amelynek központjában az ésszerű, reális természetvédelem áll, valamint a tájegységi vadgazdálkodás megteremtése - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára szombaton a Győr-Moson-Sopron megyei Göbös-majorban tartott megyei vadásznapon.

Bitay Márton elmondta, hogy az új törvény a szakmaiságot, a magyar vadászati kultúrát és a vadállomány világszínvonalát megerősítő jogszabály lesz. Hozzátette: a leendő törvény segít abban is, hogy aki a szabályok szerint vadászik, mindezt úgy tehesse meg, hogy közben a vadászatot, mint egyik nemzeti értékünket gyarapítja.

Bitay Márton elmondta azt is, hogy a tervezett változtatásokról a társadalmi egyeztetés a szakmai szervezetekkel tavasszal kezdődött, a jövő héten elkészülhet a törvény szövege is, amely ötven tájegységre osztja az országot. A Gödöllői Egyetemen kidolgozott tájegységi rendszernél az adott területre leginkább jellemző vadak biológiai életterét veszik figyelembe - tette hozzá.

Az új törvény létjogosultságáról azt mondta a politikus, hogy az 1996-os már elavult, mert az elmúlt húsz évben sokat változott a természet és a vadállomány struktúrája. Példaként említette, hogy míg évekkel korábban az alföldi régióban egy vaddisznót sem lőttek ki, addig most rekordot dönt az egyedek száma.

Hangsúlyozta: az új törvény rendezni szeretné a vadkárok kérdését is, különösen a vadászok és a földtulajdonosok között. Megemlítette, hogy a jogszabály szabályozza majd a földtulajdonosi közös képviselők intézményét, amelyet bár a jelenlegi vadgazdálkodási törvény már ismer, de nem rendelkezik azok kötelességeiről és jogairól.

Forrás: FM Sajtóiroda/MTI

Fotók: Hazai Vadász, superiorhirek.hu

Hírszerkesztő: Nagy László