"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Benyújtotta a miniszter a parlamentnek a vadgazdálkodási törvényt módosító törvényjavaslatot

Benyújtotta a miniszter a parlamentnek a vadgazdálkodási törvényt módosító törvényjavaslatot

A vad védelmével, a vadgazdálkodással, valamint a vadászattal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot a földművelésügyi miniszter nyújtotta be az országgyűlésnek.

A parlament honlapján elérhető, T/6955 irományszámú anyagot a tervek szerint rövidesen tárgyalhatja az országgyűlés, egyes passzusai pedig már 2016 januárjától hatályba léphetnek. A parlament elé kerülő jogszabálytervezet szövege ide kattintva érhető el (PDF formátum). A jogszabálytervezet útja nyomon követhető a parlament honlapján, ide kattintva (a különböző információk a menüsor pontjai között váltogatva érhetők el).

A törvényjavaslat benyújtását hosszú előkészítő munka előzte meg, amelyben az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet is tevékenyen részt vett. A két szervezet üdvözli az javaslatban foglalt szakmai előrelépéseket, amelyek érdemben szolgálhatják a magyar vadgazdálkodást. Ezek közül is nagy eredmény a haszonbérleti ciklus 10-ről 20 évre történő meghosszabbítása, a vadászterületek minimális nagyságának továbbra is 3000 hektárban történő megállapítása, a trófeás vad hibás elejtésének szankcionálása. Külön örvendetes az a jogalkotói szándék, hogy az utóbbi években jól gazdálkodó vadászatra jogosultak megtarthassák a területüket, ezt hivatott biztosítani az előhaszonbérlet intézménye. A szakmaiságot erősítheti a hivatásos vadászok státuszának megerősítése és az újonnan megjelenő elem, a tájegységi vadgazdálkodás. Szintén komoly eredmény a vadkár-kérdés szabályozása, a vadászatra jogosultak és a mezőgazdálkodók kötelességeinek pontos megállapítása is, amelyet a szaktárca az érintettekkel – a vadászati érdekképviseletekkel és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával – egyeztetve és egyetértésben dolgozott ki.

A vadászati érdekképviseletek álláspontja a törvényjavaslat több passzusában is visszaköszön. Ez annak eredménye, hogy korábban a vadászati ágazat szereplői között széleskörű egyeztetést folyt a Vtv. módosításáról. Ennek során az ország minden hivatásos és sportvadászának, vadászatra jogosultjának, megyei és területi érdekképviseletének lehetősége volt, hogy kifejtse véleményét a témában.

A beérkezett javaslatok összesítését törvényszöveg formájában tavaly nyáron megkapta a szaktárca. Az FM egyéb beérkezett vélemények mellett ezt is alapul véve összeállította a Vadászati törvény módosításának koncepcióját, amelyet sajtótájékoztatón mutatott be 2015. május 21-én. A koncepcióról szóló társadalmi vitát július 13-án egy országos konferenciával zárták, ezt követően a minisztérium összesítette a beérkezett észrevételeket, és szeptember 21-én megjelent a Vtv.-t módosító jogszabály normaszövege. Ezt ismét társadalmi vita keretében lehetett véleményezni szeptember 30-áig.


Forrás: OMVK

Hírszerkesztő: Nagy László