"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Változik az egyes kormánytagok feladat és hatásköre

Változik az egyes kormánytagok feladat és hatásköre

Répássy Róbert parlamenti államtitkár az Országgyűlés 2014. június 19-i ülésnapján az egyes kormánytagok feladat- és hatáskörének átalakulásáról beszélt a kormányzati szerkezetalakítással összefüggő törvénymódosítások általános vitája során.

A napirendi pont előterjesztőjeként az államtitkára arról beszélt, hogy az új kormány megalakulásával összefüggő törvényalkotás logikailag három lépcsőből épült fel. Az első az Orbán Viktor és Semjén Zsolt által benyújtott, a minisztériumok felsorolásáról szóló jogszabály volt, ami kijelölte az új kormány szerkezetének alapjait. Ezt követte az egyes törvények Magyarország minisztériumainak felsorolásával összefüggő módosítása, a mostani indítvány pedig olyan módosításokra irányul, amelyek a kormány tagjainak feladat és hatáskörét kijelölő kormányrendeleten alapulnak – közölte. Hangsúlyozta, hogy a kabinet statútumrendelete több esetben is a korábbi szabályozástól eltérően állapítja meg a kormány egyes tagjainak feladat és hatáskörét.

Példaként említette, hogy a rendelet a régészeti örökségért, a műemléki értékek védelméért és kultúráért való felelősséget a kulturális örökség védelmével kapcsolatos felelősségi kör részeként határozza meg. A társadalmi esélyegyenlőségért és a romák integrációjáért való felelősséget pedig a társadalmi felzárkózásért való felelősségi körbe vonták. Ezeket a változásokat a törvényekben értelemszerűen meg kell jeleníteni – tette hozzá.

A jövőben a Magyar Fejlesztési Bank és a Magyar Posta esetében az állam tulajdonosi jogait a Miniszterelnökséget vezető miniszter, míg az erdészeti társaságok esetében ugyanezt az erdőgazdálkodásért felelős miniszter fogja gyakorolni – közölte.

A mostani törvényjavaslat szabályozási tárgyköre heterogén jellegű, ami a normagazdaságossági szempontból indokolt – mondta. Kiemelte, hogy a törvény az egyszerűsítés, az átláthatóság valamint a feladat és hatáskörök pontosabb elhatárolásának irányába hat.

Répássy Róbert államtitkár zárszavában kiemelte, a kormány szervezetalakítási szabadsága alkotmányos alapelv, ezt az Országgyűlés az ellenzéki frakciók tiszteletben szokták tartani. Az átalakítások célja a kormányzás hatékonyságának biztosítása – hangsúlyozta.

Közölte, nem érti a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel kapcsolatos kritikákat, hozzátéve: kétségtelen, hogy a tárca vezetője széles portfólióval rendelkezik, de ezekben az ügyekben kérdezhetik, interpellálhatják őt a képviselők. Alkotmányjogi szempontból ezzel a berendezkedéssel semmilyen probléma nem merülhet fel – rögzítette, majd türelmet kért, hogy ez a kormányzati struktúra működhessen.

Forrás: kormany.hu, MTI

Fotók: kormany.hu

Hírszerkesztő: Nagy László