2018. 07. 23. Ma Lenke, Brigitta, Apollinár névnapja van. Pontos idő: 00:32
Ágazati, szakmai hírek

Az állami erdők közjóléti fejlesztései Fejér megyében | 2018-01-30

Fókuszban a VERGA Zrt és VADEX Zrt.

A Vidékfejlesztési program keretében meghatározott feladat az erdők közjóléti és turisztikai funkcióinak fejlesztése. Más szavakkal ez a Bejárható Magyarország programhoz kapcsolódóan az erdők látogathatóságának elősegítését jelenti gyalogosok, kerékpárosok és lovaglók számára. A fejlesztések évek óta futnak, érdemes vetni egy pillantást arra, hogy Fejér megyében milyen tervek valósultak meg az elmúlt időszakban.

A székesfehérvári központú VADEX Zrt. a Gaja-völgyi Tájcentrumban, a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadasparkban, a soponyai Ökocentrumban, valamint Adonyban 2013 és 2017 között számos beruházást hajtott végre.

Ezek közül említsük meg az Ádám-Éva hidat a Gaja-völgyben, amelyet az eredetileg a sokáig a patakon természetes átjáróhelyet biztosító, régen kidőlt tölgyek helyett építettek. De ebbe a sorba tarozik a 2016-ban szintén a Gaja-völgyben átadott Károlyi-kilátó, amelynek megépítését már régóta tervezték. Fentiek mellett elkészült több erdei pihenőhely, valamint történtek múzeumfejlesztési beruházások is.

Ami az idei terveket illeti, az erdészeti gazdaság tavaszra tervezi a Bence-hegyi kilátó átadását Velencén, amelynek építését két évvel ezelőtt kezdték és ahonnan a Velence-tavi térség látképén túl távolabbi települések is felfedezhetők lesznek.

A másik beruházásuk a Vadmadár röpde és vadaspark második ütemének fejlesztése a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadasparkban, amellyel növelhető a park látogatószáma, de tervezik az élménypedagógiát támogató, új elemek létrehozását is.

A veszprémi központtal működő Verga Zrt. nagyjából 5 ezer hektáros területet kezel Fejér megyében. Mivel területük egybeesik a jelenleg is aktív bakonyi katonai lőtérrel, ezért turisztikai szempontból némi hátrányban vannak. A kilencvenes évek óta azonban igyekeznek pótolni a hiányosságaikat és felhívni a természetjárók figyelmét azokra a területeikre, amelyek korlátozás nélkül látogathatók.

Az elmúlt években a Verga Zrt. területein is megújultak az erdei pihenők és kialakításra kerültek új kerékpáros útvonalak is. Tés határában kilátó és tanösvény is épült, mintegy 51 millió forintos bekerülési költséggel. Iszkaszentgyörgyön újjáépítették a régi kastélyparkban a kőpiramist, körülötte tűzrakóhelyet és pihenőt alakítottak ki. és kibővítették a kirándulóerdőt. Erre 7,2 millió forintot fordított a társaság.

Isztiméren kibővítették a bakancsos turistaszállóként üzemelő Károlylakot, amely még 1924-ben épült a település határában és amelyre 34 millió forintot költöttek. Erre az esztendőre tervezik a közelben található Hamuház felújítását, amely szintén turistaházként üzemel. A társaság további beruházásai ebben az évben a balatoni régióra összpontosítanak.

Az állami erdők közjóléti fejlesztései Fejér megyében
Forrás: feol.hu
Szerző: Borsányi Bea
Hírszerkesztő: Nagy László
<< vissza
Ünnepi közgyűlés az OEE 149. Vándorgyűlésén - videók!

Ünnepi közgyűlés az OEE 149. Vándorgyűlésén - videók! | 2018-07-05

Köszöntők, beszédek, megemlékezések


Az OEE Erdészcsillag Alapítvány felhívásai

Az OEE Erdészcsillag Alapítvány felhívásai | 2018-07-05

Szociális támogatás és ösztöndíj


Kondor Endre búcsúztatása

Kondor Endre búcsúztatása | 2018-07-04

A Farkasréti temetőben helyezik örök nyugalomra


Rekordmennyiségű málna és szeder termett a Pilisi Parkerdőben

Rekordmennyiségű málna és szeder termett a Pilisi Parkerdőben | 2018-07-18

Az erdei gyümölcsök szedésekor is oda kell figyelni az alapvető szabályokra



Megújult a fahíd a Nagy-Mély-völgyben

Megújult a fahíd a Nagy-Mély-völgyben | 2018-07-17

Turistákat szolgáló fejlesztés a Mecsekben




Imperial22 futárszolgálat