"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Vidékfejlesztés az uniós támogatások tükrében

Vidékfejlesztés az uniós támogatások tükrében

Viski József, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára a 2014-2020-as vidékfejlesztési programot mutatta be a Magyar Tudomány Ünnepe keretében szervezett nemzetközi szimpóziumon, Békéscsabán.

A helyettes államtitkár elmondta, hogy az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap forrásainak felhasználásával megvalósuló középtávú fejlesztési program megvalósítására 2020-ig több mint 1200 milliárd forint értékű fejlesztési forrás áll rendelkezésre. A program legfontosabb fejlesztési céljai közé tartozik a vidéki munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése a mezőgazdaságban, főként az olyan munkaigényes ágazatokban, mint az állattenyésztés, zöldség- és gyümölcstermesztés, a kertészet vagy az élelmiszer-feldolgozás. Viski József emlékeztetett: a vidékfejlesztési program a kis- és közepes  - főként családi – gazdaságok támogatását helyezi előtérbe, hiszen ezen vállalkozások jelentős munkahelyteremtő képességgel rendelkeznek és a legtöbb embert foglalkoztatják.

A szakpolitikus előadásában rámutatott: a Kormány kiemelten kezeli a klímaváltozásra történő felkészülést, ezért ösztönzi a környezetkímélő gazdálkodási módokat, a megújuló energiák használatát, az erdőterületek növelését és a minőségi, fenntartható erdőgazdálkodást.

Viski József kitért a program újdonságaira, a hazai agrár-vidékfejlesztésben az egyes intézkedéseket összehangolt módon alkalmazó tematikus alprogramokra is. Mint mondta, a Rövid Ellátási Lánc (REL) alprogram célja a termelők közös piacra jutásának megszervezése és előnyeinek kiaknázása, maximum egy közvetítő szereplő közreműködésével.  A REL együttműködések egyúttal erősítik is az élelmiszerlánc-biztonságot, fejlesztik a termelők szakmai, üzleti és együttműködési felkészültségét, innovatív gondolkodását is.

A Fiatal Gazda alprogram 40 évesnél fiatalabb, szakirányú végzettséggel rendelkező gazdálkodókhoz szól, akik először indítanak önálló vállalkozást. Az alprogram képzést és mentorálást, valamint induló tőketámogatást és kedvezményes beruházási lehetőségeket kapcsol össze a vízgazdálkodás, az állattenyésztés és a kertészet területén.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a 2014-2020-as programozási időszakban lényegesen egyszerűbbé, gyorsabbá és hatékonyabbá válik a pályázati rendszer, amely a kedvezményezettek adminisztrációs terheit is csökkenti. Hozzátette: az elkészült Vidékfejlesztési Programról jelenleg is tárgyalások folynak az Unióval, a források 2015-től rendelkezésre állnak.

Forrás: kormany.hu

Hírszerkesztő: Nagy László