"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Víz Világnapja a Közép-Tisza-vidéken

Víz Világnapja a Közép-Tisza-vidéken

2015. március 20-án Szolnokon a Közép-Tisza-vidék három és fél évtizedes vízügyi múltját feldolgozó könyv bemutatójával kezdődött el a Víz világnapja idei országos programsorozata.

Szolnok a könyvbemutató mellett több más esemény miatt is kiemelt szerepet kap a most induló idei Víz világnapi országos programsorozatban. Ezek közül kiemelkednek a Magyar Hidrológiai Társaság helyi szervezete és a NEFAG Zrt. Erdei Művelődési Háza által hagyományosan megtartott gyermekprogramok és egy új kezdeményezés: az I. Országos gátőrfutás.

Az ország 12 pontján zajló hétvégi eseményen résztvevők mindenütt egy néhány kilométeres gátszakaszon futva és a gátőrök munkájával megismerkedve nyerhetnek betekintést a vízügyi dolgozók életébe. A futás központi helyszíne ugyancsak Szolnokon volt március 22-én ahol a Tiszavirág gyalogoshíd városi hídfőjétől az új folyóparti sétányon át az átkelő Tisza ligeti hídfőjéig tartó 2,5 kilométeres szakaszt kellett leküzdeniük az indulóknak. A helyszíni regisztrációs adatok összesítése szerint mintegy 300 embert mozgatott meg az esemény.

A Víz Világnapi rajzpályázat eredményhirdetése és díjkiosztó ünnepsége. a Közép-Tiszai Vízügyi igazgatóságon került megrendezésre. A Magyar Hidrológiai Társaság Szolnoki Területi Szervezete, a NEFAG Zrt. Erdei Művelődési Háza és a Hild Viktor Könyvtár, a Verseghy Ferenc Könyvtár és Közművelődési Intézmény tagintézménye képzőművészeti pályázatot hirdetett óvodások, általános iskolák alsó és felső tagozatos tanulói számára. A beérkezett - kivitelezés szempontjából rendkívül ötletes, technikailag változatos - alkotásokból készült kiállítás megnyitását követően a NEFAG Zrt. három fő részére adott át díjakat. Bodnár Fruzsina kunhegyesi, Farkas Lilla szászbereki általános iskolás és Jeremiás Laura szolnoki óvodás vehette át az ajándékokat.

Tisza parti sétával egybekötött vetélkedőt és akadályversenyt szervezett a Szolnok és térsége általános iskolák 7.-8. osztályos tanulóiból álló csapatai részére a NEFAG Zrt. Erdei Művelődési Háza és a Magyar Hidrológiai Társaság Szolnoki Területi Szervezete „Térségünk a Közép Tisza”címmel.

A vetélkedő során az iskolákat képviselő csapatok „akadályverseny” szerű formában, több helyszínen megismerkedhettek a város és annak életében fontos szerepet betöltő víz sokrétű kapcsolatával, a vizes élőhelyek világával, majd a rendezvény végén a megszerzett információkról záró vetélkedőn adtak számot. A részvétel speciális felkészülést nem igényelt, csupán a résztvevők általános tájékozottságát felhasználva a közvetített ismeretek alapján történő megméretés és tudásrögzítés volt a cél. A NEFAG Zrt. két állomáson fogadta a versenyzőket. A „varázslatos vízi világ” bemutatóhelyen a Széchenyi Parkerdei kis tó vizének élőlényeivel ismerkedhettek a tanulók a rögtönzött akvárium megfigyelésével. Lehetőség volt vízminták mikroszkópi vizsgálatára is, amely a szemmel láthatatlan vízi lények világába engedett némi betekintést.

A másik állomáson, amely az „élet a Tisza mentén” nevet viselte, az elkészített terepasztalon az élő vízfolyások természetalakító munkája során létrejött képződmények makettjeit tanulmányozhatták a diákok, kiszélesítve ismereteiket a folyók környezetét jellemző növény és állatvilág vizsgálatával. Mindezt a látottakkal összefüggésben kapott feladatok megoldása zárta. A hangulatos, izgalmas verseny első és harmadik helyén  karcagi  általános iskolások csapata, másodikként   mezőtúri  általános iskola diákjai végeztek.        

Forrás: NEFAG Zrt.

Fotók: NEFAG Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László