Dr. Kondor Antal emlékére a Zalaerdő Zrt. Bánokszentgyörgyi Erdészet épületének falán emléktáblát avatott a Soproni Erdész és Faiparos Diákok Baráti Köre.
Rosta Gyula vezérigazgató köszöntötte a megjelenteket s jelezte, hogy Zalaerdő Zrt. mindig szívesen ad helyet a szakmai emlékek ápolásának, a szakmai elődeinkre emlékezéseknek.
A Tanár Úr nagyszámú erdész tanítványának jelenlétében Bársony Lajos, a Baráti Kör elnöke, mondott beszédet. Felidézte Dr. Kondor Antal, életútját, munkásságát. Az emléktábla leleplezése során az emlékezésés tiszteletadás koszorúit helyeztek el rajta. Az avatást megtisztelte Kondor Antal leánya Horváthné Kondor Katalin és veje Horváth Dénes.
A Tanár Úr mindig büszkén vallotta, hogy szakmai pályafutását a zalai erdőkben kezdte, ezért idézem fel röviden zalai tevékenységét. A diploma megszerzése után 1944-ben Kőszeg város erdeiben dolgozott, majd bevonult katonának és amerikai fogságból 1945 októberében szabadult. Ezután rövid ideig a Kőszegi Állami Erdőgondnokságnál helyezkedett el és 1945. december 28-án az Földművelésügyi Minisztérium kinevezte segéd erdőmérnöknek és egyben áthelyezte a Zalaegerszegi Állami Erdőigazgatósághoz.
1946. január 29-én jelentkezett először új munkahelyén, ahol a központban dolgozott, majd 1946. március 8-án már a Lenti Állami Erdőgondnokságnál találjuk, ahol a régi Esterházy Sinóros Szabó Aurél erdőgondnok mellett, mint általános erdészeti előadó ténykedett. Itt ragadta meg először a zalai táj szépsége. „Itt a Lenti hegyen a kora tavaszi sugárzó napsütésben egy erdei fenyves tarvágás több ezer vörösre kérgezett, földön fekvő választéka felejthetetlen látványt nyújtott számomra. Ilyet azelőtt nem láttam.” írta önéletrajzában.
Május 27-től Bánokszentgyörgyre helyezték, ahol a zalai erdészek egyik jelentős alakja, Páll Miklós erdőgondnok (szobra Bánokszentgyörgyön van) mellett, megismerte a bükkösök természetes felújítását, s kialakította szakmai „ars poeticáját”. Rövidesen erdőgondnok helyettes lett, majd 1947. január 1-től az erdőgondnokság vezetője. Nagyon megszerette a helyi erdőket, sokat tanult az Esterházy hitbizomány tapasztalt erdészeitől, sokszor idézett tőlük. 1950 augusztusában kinevezték az újonnan alakult Bánokszentgyörgyi Állami Erdőgazdaság főmérnökének, de mindjárt le is váltották. Ezután elkerült Zala Megyéből s már csak az iskolai tanulmányutak alkalmával jött vissza.
Az emléktábla avatás kapcsán néhány személyes emléket szeretnék elmondani, mely nagyon jellemző volt egyéniségére. 52 évvel ezelőtt találkoztam először a Tanár Úrral az iskolában. Az első órán mindenkitől megkérdezte a nevét, ránézett és rövid memorizálás ezután már mindenkit megismert. Ugyanekkor nekem azt mondta, hogy „apáddal együtt dolgoztam, ezért tőled sokkal többet várok”. Ez azt jelentette, hogy jóval többet feleltetett, többet követelt. Bizony ez akkor sokszor nem tetszett, de utólag visszagondolva megérte.
Közismert volt a növény, kéreg, rügy, levél felismerésből és a latin nevük ismeretéből való feletetési módszere. Aki tízből hármat nem tudott, egyest kapott. Ezen sokan elvéreztek, de így igen alaposan megtanultuk. Bizonyíték erre az, hogy akik nem a szakmában helyezkedtek el, hanem másutt, például tanárok lettek, még most betéve tudják a felismerést és a latin neveket.
Egy másik találkozás már jóval később, az Erdészeti Múzeumban történt, ahol a fotókiállításomat megtisztelte látogatásával. Karon ragadott s el kellett mondanom részletesen hogy hol készültek a fotók, melyik zalai erdőben. Egyfolytában nosztalgiázott s elég sok helyszínt felismert. Számomra ez volt a legnagyobb elismerés.
Az utolsó érettségi találkozásunkkor, - elhunyta előtt nem sokkal - már nagyon nehezen mozgott, de segítséggel eljött. Amikor meglátott bennünket, teljesen felfrissülve beszélt, s midőn felismert azonnal a zalai erdők után érdeklődött s újból elmondta pályakezdését. Most is derűsen tréfálkozva, meghatódva búcsúzott tőlünk.
Zalai kötödését és munkásságát a felavatott emléktábla hirdeti, őrizzük emlékét, szelleme most is itt van az őszi aranysárga bükkösökben, s nekik tudjuk elmondani, hogy „Köszönjük Tanár Úr!”.
Szerző: Szakács László
Fotók: Szakács László
Hírszerkesztő: Nagy László