"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Az elejtett gímszarvasok több mint 60 százaléka érmes Zalában

Az elejtett gímszarvasok több mint 60 százaléka érmes Zalában

Zala megyében 440 gímszarvasbikát ejtettek el a szarvasbőgés idején, a példányok 63 százaléka lett érmes a trófeabírálaton - tájékoztatta a megyei kormányhivatal vadászati és halászati főfelügyelője az MTI-t.

Lázár Attila elmondta: a hatósági trófeabírálaton mintegy 279 trófea lett érmes, ebből 36 arany, 112 pedig ezüst fokozatú. A megye vadászterületein hat kapitális, 12 kilogrammot meghaladó trófeasúlyú szarvasbika került terítékre. A legnagyobb, 13,61 kilogramm trófeasúlyú gímbikát - amely 231,07 nemzetközi pontot ért el - a Keszthelyi-hegységben, Rezi határában lőtték ki. A legmagasabb, 240,52 nemzetközi pontszámot a Zalaerdő Zrt. területén, Lasztonya határában terítékre került szarvasbika érte el, a trófeasúlya 12,18 kilogramm volt.

Az elmúlt év azonos időszakában félszázzal kevesebb szarvasbika került terítékre, mint idén. Tavaly a kilövések 18,4 százaléka szakszerűtlen volt, míg az idén viszonylag alacsony, 14 százalék volt "hibás kilövés" - ismertette a főfelügyelő.

Összegzése szerint a várakozásoknak megfelelően alakult az idei őszi vadászati szezon. A gyenge télnek köszönhetően a "bikák felrakása jó volt", az elmúlt évekhez képest a trófeák átlagsúlya is jobb volt, de az eredmény vadászterületektől függően változik. Beszélt arról is, hogy a hat legnagyobb trófeasúlyú szarvasbika közül négyet külföldi, kettőt pedig magyar vadász ejtett el. Viszonylag új tendenciát jelent a vadászat történetében, hogy két kapitális példányt hölgyvadász ejtett el.

A külföldi bérvadászoknak a gímszarvasbika vadászat idején - az elmúlt évhez hasonlóan - 644 állami vadászati engedélyt adtak ki. A legnagyobb számban Ausztriából, Németországból és Olaszországból érkeztek a zalai vadászterületekre. A hazai vadászok száma folyamatosan nő, az idén 2,5 - 2,6 ezren jogosultak vadászatra.

Lázár Attila szólt arról is, hogy szerdától teljes körű vadászati tilalom van érvényben a Zala megyei horvát és szlovén határszakasz kétkilométeres sávjában. A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet miatt szeptember 22-től még a magyar határszakasz ötkilométeres sávjában volt Zalában tilos a vadászat. A tilalom az 52 zalai vadászterületből 11-et érint. Az intézkedés befolyásolhatja a kilövési terveket. A társaságok legnagyobb árbevételét a bérvadászat, a vadászati lehetőségek jelentős részének értékesítése jelenti, ezért a vadászati év gazdasági eredménye is csökkenhet.

Forrás: MTI

Fotók: Vadászélet

Hírszerkesztő: Nagy László