"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Zalai vadászati évadnyitó a Sohollári völgyben

Zalai vadászati évadnyitó a Sohollári völgyben

A Zalaerdő Zrt. Zalaegerszegi Erdészete által szépen gondozott festői Sohollári völgyben, tartották - a hagyományoknak megfelelően- a zalai vadászok idei évadnyitó, egész napos összejövetelét. A híres volt Széchenyi erdőbirtokon, rekordlátogató ünnepelt, búcsúztatta a nyarat.

A Hét Vezér emlékhelyen gyülekező látogatókat és vendégeket a Kanizsai Fúvósok és a Vadászkamara Kürt együttesének zenéje fogadta. Rosta Gyula a Zalaerdő Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg rendezvényt s köszöntőjében kiemelte, hogy az idei rendezvényen igyekeztek színvonalas szakmai, kulturális és gasztronómiai programot összeállítani.

Ezt követően Dr. Bitay Márton Örs, a Földművelésügyi Minisztérium Állami Földekért Felelős államtitkára, Rosta Gyula, a Zalaerdő Zrt vezérigazgatója és dr. Nádor László az OMVK Zala megyei Szervezetének elnöke a millecentenárium emlékére állított kopjafánál helyezték el a megemlékezés koszorúját. Azokra az elhunyt vadászokra emlékeztek, akik életükben maradandót alkottak. A Vadászok Életfájára az idén két új név került: Dr.Bencze Katalin és dr. Tóth Tihamér. A megemlékezés kis tábláit Paál Tibor szegezte fel.

A fúvószenekar pattogó zenéjének kíséretében átvonultak a vendégek a kápolna elé, ahol folytatódott az egész napos ünnepség. A hagyomány szerint dr. Márfí Gyula veszprémi érsek celebrálta a Hubertus misét, Horváth Gábor becsehelyi és Furján Gellért csácsbozsoki plébános segítségével. Megemlékezett Szent Hubertusról a vadászok védőszentjéről, tanulságos példabeszédben, verseket idézve ecsetelte a helyes erkölcsi magatartást.

Ezután a kitüntetések átadása történt: a Kamara Aranyérme kitüntetést Páll Tamás erdőmérnök, a Magyar Vadászatért érdemérmet Bodor György erdőmérnök kapta. Nimród Éremmel jutalmazottak: Somogyi Gyula, Nagy Gábor, Morácz János, Rákos Tamás és Dávid Zoltán. Hubertusz kereszt arany fokozata kitüntetést kapta: Györey László, Ernszt Tamás, Kónya Zoltán és Tóth Károly. A Hubertusz kereszt ezüst fokozatában Jakabfi Ferenc, Dombi Attila, Dr.Berta Csongor, Bogár József és Domján István részesült.

Az új vadászokat prof. dr. Faragó Sándor a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora avatta fel - már 1996-tól hagyományosan - úgy hogy a jelöltek vállát megérintette vadásztőrrel. Az idei szertartáson 51 új zalai vadászt avattak, akik fogadalmat is tettek.

Délután egymást érték a különböző kulturális és egyéb programok. Mindenki a kedvére válogathatott. Tímár Albin mesterszakács irányításával 1.100 literes bográcsban rotyogott a vadpörkölt, mely már kora délután el is fogyott. Rekordnak számit az ilyen nagy edényben való főzés. A Zalaerdő sátrában a „Zalai erdők értékei” című fotókiállítás és „Erdőt jártam, barangoltam…” gyermek rajzpályázat kiállítása és eredményhirdetése zajlott.

Kiemelkedő volt a zalai vadász alkotóművészek kiállítása. Vadászkutya versenyt, szarvas bőgő, íjász és solymász bemutatót valamint főzőversenyt láthattunk. Egymást érték a színpadon a tánccsoportok és zenei együttesek. A vadásztársaságoknak külön sátruk volt. Meglepően nagy létszámban jöttek a látogatók, - különösen délután - az idei rendezvény e tekintetben rekordnak mondható, biztos, hogy öt ezernél is többen voltak. Talán az elmúlt esős időszak pótlására amolyan nyárbúcsúztatónak is mondhatjuk.

Rendezvényzáró programként igazi meglepetést hallhatott a még mindig szép számú közönség hét óra tájékán: hangulatos gitárzenét adott elő a DUO FANDANGO együttes búcsúzva a nyártól, egy szép eredményes vadásznaptól. Az elmúlt évek legnagyobb, legszínvonalasabb vadászati évadnyitóján vehettünk részt.

További képeket a Híralbumok képgalériánkban tekinthet meg a szövegkapcsolóra kattintva.

Szerző: Szakács László

Fotók: Szakács László

Hírszerkesztő: Nagy László