"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

A természet változásai

A természet változásai

Horizonton lenyugvó Nap, zöld mezőn vöröslő pipacs, szarvasbogarak tánca és téli fagyban didergő bogyók. Többek között ilyen természeti csodákat örökítettek meg fényképezőgépeikkel a Zalaerdő Zrt. dolgozói, akiknek fotóiból nyílt kiállítás a Halis-könyvtárban.

A köszöntőkből kiderült, hogy a 19 amatőr fotós a természetet járva igyekezett a legtöbb szemszögből felvillantani a természet különleges változásait. Az ébredező táj szépségén kívül esti felvételek is kerültek a 66 kép közé, sőt a dolgozók néhány az erdőben zajló munkafolyamatot is bemutattak a látogatóknak. Októberben a Plakát Házban megtartott tárlaton a közönség szavazhatott a legszebb képre, mely a szakértő zsűri döntése értelmében Hopp Eszter "Gömblámpás" című felvétele lett, ami egy pitypangot ábrázol. Az érdeklődők a tárlatot az év végig látogathatják.

Forrás: zaol.hu/Zalai Hírlap

Szerző: Benedek Bálint

Fotók: Szakony Attila/Zalai Hírlap

Hírszerkesztő: Nagy László