"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Áder János ünnepi beszéde az ünnepi közgyűlésen, Sepsikőröspatakon

Áder János ünnepi beszéde az ünnepi közgyűlésen, Sepsikőröspatakon

Az alábbiakban olvasható Áder János köztársasági elnök ünnepi beszéde, melyet 2016. június 23-án tartott Sepsikőröspatakon, az OEE 147. Vándorgyűlésének ünnepi közgyűlésén.

Tisztelt Vándorgyűlés! Hölgyeim és Uraim!

„Engem az erdő véd s szeret” − írta Áprily Lajos, Erdély szülötte. Neki az erdő volt az élet; ismerős otthon, érzelmek forrása, mesék világa. Az ihlető forrás. „Boldog itt, akinek odva van” − fejezte ki őszinte ragaszkodását a tájhoz, ahol minden somvirág, ragadozó madár, minden éjszaka, kakukkszó, kő és szarvas, minden szál fenyő ihletet ad. Áprily világában minden gondolat természeti képet ölt magára. A viharban „égi s földi pára egyesül”. A pisztráng örökké megérkezik, minden „zúgón, szirten által”. Az ég kékje olyan, mintha valaki szajkótollakat fogott volna, „s bekárpitozta velük az eget”. A hegy pedig a „végtelennek őre”.

Nem véletlen, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy – miként a költő – az Országos Erdészeti Egyesület alapítói is ilyen gyönyörű tájakat, ilyen fenséges hegyeket hoztak magukkal a szívükben otthonról. A máramarosi Aknasugatagból Wagner Károly, Selmecbányáról Divald Adolf, Sepsikőröspatakról Bedő Albert. Ők is szerették, ismerték, értették az erdőt, olvasni tudták rezdüléseit. Igaz, a szavakat sokszor még nekik maguknak kellett megkeresniük hozzá. Ha nem is versekben, a tudományban mindenképp. Hiszen 150 évvel ezelőtt nem volt még magyar nyelvű erdészeti könyvkiadás és képzés. Ezért az új egyesület fő feladatai között szerepelt, hogy sikerüljön megteremtenie „az erdészeti tanulmányok magyar nyelven való művelésének” feltételeit. A cél az volt, hogy legyen magyar szakirodalom, magyar kutatás és magyar nyelvű oktatás. Az eredmény önmagáért beszél.

Korszerű tudás birtokában magyarul lett tananyag az erdőbecsléstan, a hozamszámítás, a földméréstan, az erdőtenyésztéstan, az erdőrendezés, a fatömegtáblák és terméstáblák kezelése. Másfél évszázada megszületett a modern magyar erdészettudomány. A 150 évvel ezelőtti bátor kezdeményezőknek köszönhető, hogy a józan mértékletesség lett a vezérfonal, és a Kárpát-medence erdői nem váltak a féktelen felhasználás martalékává. Lecsupaszított hegyek és völgyek kapták vissza fáikat, gyenge erdők erősödhettek meg, és a tudomány szempontjai szabták meg az okos gazdálkodás feltételeit.

Nagy utat járt be a hazai szakma attól az időtől, amikor a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián mindössze egy magyar, Wagner Károly tanította az erdészeti tárgyakat. Egy kicsiny, de elszánt szakmai közösség, alig néhány ember vitte végbe a hatalmas fordulatot. Lapot indítottak, egyesületet szerveztek, iskolát alapítottak, szerepet vállaltak az államigazgatásban, és szó szerint kikövetelték az erdőtörvényt. Mindez együtt elég volt ahhoz, hogy lassanként egy egész ország másként tekintsen az egyik legfontosabb természeti vagyonára. Néhány esztendő kitartó munkájának köszönhetően 1879-ben hatályba lépett az első polgári erdőtörvény is. Előrelátó, a jövő iránt felelős erdőgazdálkodás vette kezdetét. Az új törvény kordában tartotta a gazdasági szempontokat, szabályozta a kitermelés mértékét. Szigorú üzemtervezést írt elő a távlatos gondolkodás elérése érdekében. A közösségi érdekek érvényesítését várta el a magántulajdonú erdők birtokosaitól is. Fontossá vált a földek besorolása, a rendszertelen és túlzott fakitermelés megzabolázása, a különleges védelemben részesülő területek kiemelése. Végeredményben a szabályok által most először kimondatott, hogy az erdő védendő érték, egy nemzet pótolhatatlan természeti vagyona. És csak ez után ipari alapanyag. Hasznot csak úgy hajt, ha a vele való törődés kiállja a fenntarthatóság próbáját. Az erdő véd és szeret − megérdemli az embertől a gondoskodást.

Bedő Albert, akinek szülőföldjén most az Országos Erdészeti Egyesület elmúlt 150 esztendejét megünnepelni összejöttünk, egy úttörő generáció kiemelkedő alakja volt. Iskolateremtő nemzedéké, amely tudományos tényekkel támogatva üzent hadat a kétkedőknek és az érdekből ellenkezőknek. A Bedő Albert szerkesztette Erdészeti Lapok már az 1870-es években arról írt, hogy az erdőpusztítások hatással vannak „a klíma szabálytalanságára”, a hőmérsékletre, a levegő és vizeink minőségére. A magyar erdészek már ekkor arra figyelmeztettek, hogy a növénytakaró és az éghajlat között szoros kapcsolat, kölcsönhatás áll fenn. Hogy hatalmas árvizeket okoz, amikor a letarolt vidék földje nem tart vissza elég vizet. Hogy a kevesebb erdő nagyobb eróziót jelent: az eső fokozatosan a folyókba mossa a talajt. Lám, milyen ismerős kép ez ma nekünk, amikor újra és újra meg kell győznünk embertársainkat, hogy figyeljenek jobban a sebekre, amelyeket tetteikkel a természetben okoznak.

Bedő Albert több mint 130 évvel ezelőtt „a jövővel nem gondoló” rablógazdálkodás veszélyeiről írt. Neki fontos volt a jövő, a következő generáció sorsa. A mi jelenünk. Kárhoztatta a felelőtlenséget, amely figyelmen kívül hagyja a természet nagy összefüggéseit, és nem fogja fel, hogy a természetbe beavatkozó ember lavinát indít el: előre nem látható események sorára van hatással. Minden aggodalom ellenére Bedő Albert bízott abban, hogy a tapasztalat és a figyelemfelhívás jó döntésekre sarkall. És el lehet érni, hogy az emberek „tiszteljék és gondozzák az erdőket, mint amelyek ölében életünk, vagyonunk és jóllétünk egyik legfőbb záloga van letéve”.

A magyar erdésztársadalom és benne az Önök egyesülete 150 év óta ezt a szemléletet vallja magáénak. Ezt örökölte és hagyományozta tovább hosszú évtizedeken át. Volt és maradt a cél: erdeink óvása, gondozása, ápolása, telepítése, a felelős gazdálkodás. Ezt a célt tartották szem előtt mindazok, akik tekintélyt adtak a magyar erdészszakmának. Akik minden történelmi veszteség után is hűek maradtak hivatásukhoz Magyarországon, a Kárpát-medencében és mindenütt a világon. Ezt az örökséget őrizték meg a Trianon után határon túlra került területek hatalmas erdőségeiben dolgozó magyar erdészek. Ezt a tudást vitték magukkal az 1956-os forradalom utáni megtorlások elől Kanadába emigrált soproni egyetemisták és tanáraik. A világ egyik legnagyobb országának hatalmas erdői sokat köszönhetnek azoknak a magyar szakembereknek, akik a folyamatos erdőborítás Kárpát-medencében kipróbált eszközeit honosították meg új hazájukban.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Az ünnepélyes közgyűléssel és Bedő Albert sírját felkeresve fejet hajtunk a magyar erdészek teljesítménye, munkája előtt. Köszönöm, hogy a jó hagyományt követve Önök ma is ugyanúgy gondolnak a jövőre, mint nagyszerű elődeik. Köszönöm, hogy ismerik az erdő védelmének és használatának bölcs egyensúlyát.

Isten éltesse az egyesületet és annak tagjait!

Forrás: Köztársasági Elnöki Hivatal

Fotók: Nagy László/Erdészeti Lapok

Hírszerkesztő: Nagy László