Az OEE Erdők a Közjóért Szakosztály a hagyományaihoz híven idén is Erdély, jelen esetben az egykori Partium területére szervezte szokásos őszi tanulmányútját. Az úti cél a Krassó-Szörény megyében található Bánáti-hegyvidék volt. A túravezető és tolmács szerepét most is, mint mindig Daday Zsolt, a ROMSILVA Bihar megyei igazgatóságának kollégája vállalta.
A 12 fős csapat tagjai gépkocsival több irányból érkeztek Aradra, a megbeszélt találkozóhelyre, ahol megtekintettük az aradi tizenhárom hős emlékművét. Innen együtt folytattuk tovább utunkat Resicára. Itt már várt minket a ROMSILVA Krassó-Szörény megyei igazgatóságának erdővédelmi munkatársa, a magyar származású Kökövics László, aki az egész út során gondos házigazdánk volt. Rövid bemutatkozás után először a szabadtéri mozdony múzeumba vezetett minket, ahol a kiállított különféle gőzmozdonyokkal a vidék egykor virágzó iparágának állítanak emléket. Az ország első gőzmozdonyát is ebben a városban gyártották 1872-ben. Csikós Gábor csapattagunk egy szakember alaposságával mutatta be a gőzmozdonyok felépítését, működését és fejlődését.
A múzeum után a megyei erdészet központjába mentünk, ahol átfogó tájékoztatást kaptunk az ország egyik legnagyobb erdészeti igazgatóságának működéséről. Jellemző adat, hogy a megye erdősültsége 45%. Az erdészet kezelésében 320.000 ha állami és 25.000 ha magán erdő áll. A fafaj összetételre vonatkozóan a bükk 60%, tölgy 11%, fenyő 11%, egyéb kemény lomb 13%, lágy lomb 5%. Az éves fakitermelési lehetőség 880.000 m3, amelynél általában kevesebbet, kb. 700.000 m3-t használnak ki. Gazdálkodásukat jellemzi, hogy az igazgatóság FSC minősítést kapott, amelyet gyakori és szigorú monitoring rendszerrel ellenőriznek. A tarvágás jellegű véghasználat – ezt egyébként csak fenyők esetében alkalmazzák - maximális területnagysága 3 ha. Megtudtuk, hogy a megye területén 4 db. nemzeti park van, jelentős a védett területek mértéke, az erdők 50%-a tartozik ebbe a kategóriába. Jelentős mellékhaszonvétel származik az erdészet által üzemeltetett 5 pisztrángtelep működéséből. A terület vadászati adottságai jók, gyakorlatilag minden apró- és nagyvadfaj megtalálható a megyében. A tájékoztatót követően felkerestük szállásunkat, amely a Resica környéki hegyekben, a festői Gozna-tó közelében volt.
A második napon a 36.000 ha kiterjedésű Szemenik Nemzeti Park területén található Komárnik cseppkőbarlangot kerestük fel. Kísérőnk a nemzeti park részéről Ifca Nicolae parkőr volt. A 6200 m hosszú természetes barlangnak mintegy 1700 m hosszú szakasza látogatható, ennek egy részét jártuk be. Csodálatosan szép képződményeket láttunk és rengeteg fejlődő cseppkövet. Érdekesség a barlangban sok helyen megfigyelhető réteges tűzkő megjelenés, amely a mészkőnél keményebb volta miatt a mállás során jellegzetes mintázatot eredményez. A barlangon a bejáratot lezáró rácson kívül semmilyen mesterséges kiépítést nem végeztek, így az szinte eredeti formájában látogatható.
A sétát követően alkalom nyílt a helyi erdészekkel és a nemzeti park képviselőivel folytatott baráti beszélgetés során a szakmai tapasztalatcserére. Ezután a közelben található várhegyre mentünk fel, ahol az 1400-as években épült vár romjairól gyönyörű kilátás nyílt az alattunk húzódó Karas-szurdokra, és az azt övező sziklafalakra. A nap vége felé a Karas-folyó völgyében tettünk kellemes sétát a meredek sziklák és a folyó közti keskeny ösvényen.
A harmadik nap kísérőnk társaságában utazhattunk az Anináról Oravicára közlekedő, az 1850-es években eredetileg szénszállítás céljából épült hegyi vasúttal. A csaknem 34 km hosszú vasúti pálya festői környezetben fut, 14 alagúton és 10 viadukton át, mialatt több mint 300 méteres szintkülönbséget küzd le. Ez a legrégebbi ma is működő vasúti pálya az egykori Magyarország területén. Oravicán a helyi erdészek társaságában megtekintettük az 1817-ben a bécsi várszínház mintájára épült, azóta is működő városi színházat. Az épület gondnoka Bota Ion tartott részletes és érdekfeszítő előadást a színház és a környék történetéről. Ezután városnézés következett, amely során az 1718-ban épült templomot és a város egykor gazdag múltú, ma már csak múzeumként működő patikáját tekintettük meg. Délután visszatérve Aninára kísérőnk elkalauzolt bennünket a közelben lévő Buhuj-tóhoz, amelynek partján az erdészet által üzemeltetett turisztikai célú pihenő ház áll.
Az erdővel borított hegyek között megbúvó völgyzáró gátas tározó 1905-1907 között létesült, területe 9,8 ha, legmélyebb pontja 17 m, elsődleges funkciója Anina város ivóvíz ellátásának biztosítása, de aktív horgászat is folyik a tavon. A tó körül tett rövid séta során védett erdőkben jártunk, ahol különlegesen nagyméretű fákat csodálhattunk meg. A 100-150 éves duglász fenyők legnagyobbjai 1 m körüli mellmagassági átmérőt és 43 m-es magasságot produkálnak itt, emellett a bükkök, vörösfenyők és a szál egyenes erdei fenyők is rendkívüli méreteket érnek el. Valószínűleg ez a jó talajadottság mellett a közeli víztározónak köszönhető kedvező mikroklíma eredménye.
A negyedik napon szintén egy helyi erdész kísérő, Bogdan Iovanevics társaságában kerestük fel a Néra-folyó völgyét, ahol sziklába vájt alagutakkal tarkított gyalogösvényen haladtunk, és a keskeny sziklapárkányokról gyönyörű kilátás nyílt a hegyek között kanyargó Néra-folyóra. Ezt követően a Néra mellékvizének, a Bej-pataknak a partján tartottunk autóinkkal felfelé, amíg el nem értük az erdészet által üzemeltetett pisztrángtelepek egyikét. Az autókat itt hagyva, 
gyalog mentünk tovább a hangulatos patakvölgyben, ahol mind feljebb haladva az egyre szaporodó vízesésekben és egy türkiz színű erdei tóban gyönyörködhettünk. Nem túl hosszú gyaloglás után értük el célunkat, a Beusnyica vízesést, amely közepes vízhozamával is látványos volt.
Visszatérve az autókhoz az erdészet vendégül látott bennünket, és megkóstolhattuk a helyben tenyésztett, frissen sütött pisztrángot. Ezt követően meglátogattuk a pisztrángtelepet, ahol a hajdan kiépített halnevelő medencéknek csak töredékét használják. Tájékoztatásuk alapján így is évente 50-60 tonna pisztrángot nevelnek, aminek nagy részét külföldre, főként Angliába adják el. Az értékesítés mellett fontos természetvédelmi feladatot is végeznek, hiszen az itt tenyészett sebes pisztrángot a környék hegyi patakjaiba telepítik vissza, ezzel segítve a természetes folyamatokat.
Az ötödik, egyben utolsó napon megtekintettük a szállás közelében fekvő Gozna-tavat, amely partján jól kiépített panziók sorakoznak és várják az üdülni vágyókat. A friss reggeli időben szép fényképeket készíthettünk a tavat körülvevő őszi erdőről. Hazaindulás előtt utolsó programként a Szemenik-hegység legmagasabb pontját, az 1447 m magas Gozna csúcsot kerestük fel, ahonnan páratlan kilátás nyílt a környező hegyekre és erdőkre. Kísérőink ezután kényelmes séta közben vezettek minket a csúcs közelében lévő érintetlen bükkös erdőbe. A terület a Néra forrás természetvédelmi terület része, és Európa legnagyobb összefüggő „őserdője”. Az erdőtömb területe 5253 ha, amelyet 487 ha puffer zóna vesz körül. A nagy produktivitású bükkös - amelyben 250-350 éves fák is találhatók - 700-1400 m tengerszint feletti magasságok között terül el, az évi átlag hőmérséklet 3,5-7,0 °C között, az évi csapadékmennyiség 1000-1400 mm között alakul. Az erdőtömb 20 éve teljes védettséget élvez, előtte a széltörések helyére fenyőt telepítettek, mára mindenféle gazdálkodási tevékenységet tilos benne végezni, a természetes folyamatok érvényesülése az egyedüli cél. Természetesen folynak kutatások és megfigyelések a területen, gyakran látogatják szakmai csoportok. Tettünk egy kellemes sétát a szép őszi időben a hatalmas fák között, ahol a természetes újulat is szép számban jelen van.
A kocsikhoz visszaérve megköszöntük kísérőinknek és külön Kökövics Lászlónak a kiváló szervezést és a szíves vendéglátást, hiszen nélküle nem lett volna részünk ilyen tartalmas és színvonalas programokban. A búcsúzás után a csapat eltelve a sok szép élménnyel elindult hazafelé.
Forrás: OEE Erdők a Közjóért Szakosztály
Szerző: Miklós Tamás
Fotók: Miklós Tamás
Hírszerkesztő: Nagy László