"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Emlékfát avattak dr. Bartucz Ferenc tiszteletére

Emlékfát avattak dr. Bartucz Ferenc tiszteletére

A Zemplénben, Nagyhuta község határában, a Berenás-hegyen korábban egy hatalmas bükkfát neveztek el Dr. Bartucz Ferenc erdőmérnökről. Az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatósága és az Országos Erdészeti Egyesület Sárospataki Helyi Csoportja közös rendezvényén emléktáblát avattak fel.

Bartucz Ferenc a Bükki Nemzeti Park igazgatójaként ment nyugdíjba. Azt megelőzően a Borsodi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, de volt főmérnöke a Zemplénhegységi Állami Erdőgazdaságnak és a Gemenci Állami Erdő- és Vadgazdaságnak is. A tíz évvel ezelőtt elhunyt szakember pályáját Fehér István nyugalmazott erdőmérnök idézte fel az ünnepségen. A megemlékezésen ott voltak Bartucz Ferenc leszármazottai: erdőmérnök fiai, unokái, sőt a dédunokája is.

Forrás: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Fotók: ÉSZAKERDŐ Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László