"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Borult ég alatt, derűs hangulatban

Borult ég alatt, derűs hangulatban

Idén tavasszal folytatódott a vasi és a zalai erdészek immár hagyományosnak tekinthető találkozója, ezúttal Zala megyében. 2015. április 28-án a Zalaerdő Zrt. és az OEE Nagykanizsai HCs meghívására érkeztek az OEE Szombathelyi HCs érdeklődő tagjai a Letenyei Erdészet területére, egy napos tanulmányútra.

A házigazdák nevében Illés György erdészeti igazgató és Varga Attila OEE titkár köszöntötte Bázakerettyén, a Déryné Művelődési Házban a vendégeket, majd Szalai Géza beszámolója segítségével és kisfilmek vetítésén keresztül ismerkedhettünk meg a zalai olajbányászat történetével. A Papp Simon Emlékpark bejárása során az olajbányászok hétköznapjaiba is betekintést nyertünk. A buszos túra során megtekintettük a jelenlegi országhatárainkon belül található legrégebbi, Budafa 2-es számú olajkutat, valamint a dunántúli kőolajbányászat történetét bemutató Magyar Olajipari Múzeum bázakerettyei állandó kiállítóhelyét.

A program zárását követően a csodaszép Budafai Arborétum bejárására került sor. A 46 hektáros arborétum területét javarészt egzóta fafajok állományai borítják. Egyes tűlevelű fajokban - a fokozódó szúkárok miatt-, ma már nem gyönyörködhetünk, ezek helyét hazai lombos fáink vették át, de a látkép ettől cseppet sem csorbult.

A délutáni szakmai programon a kitűnő termőhelyi adottságokkal bíró Letenyei erdészet bükk-gazdálkodásával ismerkedhettünk meg. A vétyemi területrészen nagy produktumú idős állományokat és különböző felújításokat tekinthettünk meg. A vágásos üzemmódú erdők mellett az átalakító üzemmódú erdőkezelés tapasztalatairól is szó esett. A nap utolsó szakmai programja a Vétyemi Ősbükkös bejárása volt. Az egyes források szerint 188, más források szerint 194 éves átlagkorú bükkös élő bemutatóterme a természetes erdődinamikai folyamatoknak. A hektáronkénti közel 1000 m3-es élőfakészlet és az idős faegyedek 40 m-t meghaladó magassága lélegzetelállító látványt nyújtott.

A tapasztalatcsere vacsorával egybekötött baráti beszélgetéssel zárult. A borús idő és az eső az egész nap során végig kísérte a társaságot, de a résztvevők kedvét a barátságtalan időjárás – a házigazdák vendégszeretetének köszönhetően – nem tudta elrontani.  A szakmai nap megszervezéséért és a szíves vendéglátásért Bakó Csaba az OEE Szombathelyi HCs elnöke és Horváth Gábor titkár mondott köszönetet, egyúttal meghívták a zalai erdészeket Vas megyébe ősszel a Vasvári Erdészeti Igazgatóság területén tartandó tapasztalatcserére.

Forrás: OEE Szombathelyi HCs

Szerző: Kámpel József

Fotók: Kovács Endre, Bakó Csaba

Hírszerkesztő: Nagy László