"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Elhunyt Czágásch József

Elhunyt Czágásch József

2014 június 27-én, 80. életévében elhunyt Czágásch József erdőmérnök, a Kisalföldi Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság egykori főmérnöke. 1957 óta volt az OEE tagja, 1984-94 között az OEE Gépesítési Szakosztályának elnöke. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2014. július 10-én, csütörtökön 15 órakor lesz Győrben a Szent Imre-templom urnakertjében. Előtte engesztelő szentmisét tartanak 14.30 órakor a templomban. Hálás szívvel mondanak köszönetet mindazoknak, akik a nehéz hetekben lelki és fizikai segítséget nyújtottak, utolsó útjára elkísérik és koszorú helyett egy szál virággal emlékeznek rá.

Forrás: OEE Győri Erdőgazdasági HCs

Hírszerkesztő: Nagy László