"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Félévszázadot ünnepeltek a szegedi öregdiákok

Félévszázadot ünnepeltek a szegedi öregdiákok

Június 13-án öregdiákok gyülekeztek a szegedi erdészeti szakközépiskola tanévzárójának ünnepségére, hogy közösen ünnepeljenek a most tanévet lezáró ifjúsággal és a tanári karral együtt.

 

Az ünnepség az iskola tornacsarnokában került megrendezésre, ahol a jelenlegi hallgatók segítségével - életút ismertetés keretei között - az intézmény igazgatója, Halápi Nándor emléklapot és az iskola múltját-jelenét bemutató CD-t adott át mindannyiunknak. A résztvevők és a szakmában maradtak közül külön kiemelésre került azon társaink neve, akik valamilyen kitüntetésben részesültek. Így Szalma József Köztársasági Középkereszt Polnerné Csernovszky Júlia Kaán Károly-, Jeszenszky András és Szekeres Péter Decrett József díjakban részesültek. Nevünkben Polnerné Csernovszky Júlia köszönte meg a szíves vendéglátást és a kiváló rendezést az iskola vezetésének, majd útravalót próbált nyújtani a jelen fiataljainak.

Ezután az öregdiákok osztályfőnöki órán elevenítették fel élményeiket a volt testnevelő tanáruk társaságában. Sajnos az igazi osztályfőnökünk Gál István, alias Atyus már nem lehetett közöttünk. A jó hangulatú beszélgetés után, az iskola előtt lévő Kiss Ferenc szobor előtt róttuk le tiszteletünket. 

A volt 34 fős létszámból jelen voltunk 18-an. Igazoltan távol az „Örök Vadászmezőkön” 8fő, 3 fő beteg, és sajnos ismeretlen a sorsa a többieknek. A szorosan vett szakmai tevékenységet mindösszesen 10-en folytattunk, 8-an közelálló (faipar,egyéb) szakterületen élték életüket, a fennmaradóak pedig az élet különböző területein találták meg érvényesülésüket.

Az ünnepségen részt vett az 55 éve (első Szegeden végzett évfolyam) végzettek néhány tagja is. Az iskola menzáján elfogyasztott „nosztalgia”ebéd után elvonultunk Ásotthalmára, a valamikori gyakorlataink helyszínére és az egyik panzióban vacsora és kötetlen beszélgetés keretei között említettük fel az itt kellemesen eltöltött diákéveket, és megbeszéltük, hogy jövőre ismét találkozunk valahol. Majd öt év múlva (bízunk benne) ismét a volt iskolánkban, Szegeden.

Szerző: Szekeres Péter

Fotók: Szekeres Péter

Hírszerkesztő: Nagy László