1950. június 23-án éjjel az ÁVH az ország nyugati és déli határvidékéről családok ezreit gyűjtötte össze és tuszkolta marhavagonokba. A bírói ítélet nélkül, ártatlanul begyűjtött tízezernyi honfitársunkat hortobágyi kényszermunkatáborokba hurcolták.
A rendszerellenesnek nyilvánított elhurcoltak házát, vagyonát végleg elkobozták. A nagykunsági és hajdúsági táborokban (Árkus, Borsós, Borzas-Mihályhalma, Ebes, Elep, Erzsébettanya, Kócs, Kónya, Kormópuszta, Lászlómajor, Lenintanya, Tedej) a rabok emberhez méltatlan körülmények között tengődtek. Ez volt a magyar Gulag.
Kényszermunkájukat fegyveres őrizet mellett a környező települések állami gazdaságaiban (így az erdőgazdaságokban is) végezték. Ezekre a sötét emlékű évekre a hosszú, paperei, darassai, hortfenéki, feketeréti-, vókonyai, hídlábi és vajdalaposi telepített erdők emlékeztetnek bennünket. Az első Nagy Imre-kormány 1953 júliusában amnesztiát hirdetett és még ősszel feloszlatták az internálótáborokat. A táborok megszüntetésekor a kiszabadultak száma 7282 fő volt. A kárvallottak azonban előző lakhelyeikre nem mehettek vissza, és csak segédmunkára vették fel őket.
A még életben lévő kitelepítettek a Haranghy Sándor építőművész alkotta vasúti sínekből készült emlékkeresztet 1990. június 23-án avatták. Az emlékhely kőtáblákba vésett idézetei:
„Tisztelet az áldozatoknak, megvetés az elkövetőknek.”
„Nehéz dolog hitványabbak uralma alatt élni.” (Demokritosz)
„Azt tettük, amit tehettünk, noha tudtuk mit kellene tennünk.” (Bethlen)
A Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesülete minden év júniusában Hortobágyra szervez találkozót, ahol az emlékkereszt megkoszorúzása mellett felkeresik az egykori táborhelyeket is. A kitelepítések 65. évfordulós megemlékezésén Gencsi Zoltán elnökségi tag. az OEE Debreceni HCs elnöke helyezte el az Országos Erdészeti Egyesület koszorúját.
Forrás: OEE Debreceni HCs
Szerző: Gencsi Zoltán
Fotók: OEE Debreceni HCs
Hírszerkesztő: Nagy László