"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Elhunyt Haják Gyula, az OEE örökös tagja

Elhunyt Haják Gyula, az OEE örökös tagja

Haják GyulaMély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 92. évében elhunyt Haják Gyula, Bedő Albert-díjas erdőmérnök, az Országos Erdészeti Egyesület örökös tagja.

Temetése 2015. 08. 24-én 15 órakor lesz a Magyar Szentek Temploma urnatemetőjében. (Budapest XI., Magyar Tudósok körútja 1.). Gyászolják: lányai, unokái, rokonok, barátok

Haják Gyula 1952 óta volt az Országos Erdészeti Egyesület tagja. Szakmai és egyesületi munkáját 1987-ben Bedő Albert-díjjal ismerték el, míg a 2014-es soproni Vándorgyűlésen az Egyesület legmagasabb kitüntetését, az Örökös Tagsági Díszoklevelet vehette át. Az Országos Erdészeti Egyesületben az Erdőfeltárási és az Erdei Vasutak Szakosztálya, majd a Szeniorok Tanácsa munkájában vállalt folyamatosan akítv szerepet. Az Erdőfeltárási Szakosztálynak 1959-74 között, az Erdei Vasutak Szakosztályának 1975-79 között titkára volt, míg az ezredforduló után a Szeniorok és Tiszteletbeli Tagok Tanácsának titkáraként tevékenykedett.

Az Örökös Tagsági Díszoklevél átvételekor az Erdészeti Lapokban a vándorgyűlésről szóló beszámoló keretein belül megjelent életútja ide kattintva olvasható (Erdészeti Lapok CXLIX. évfolyam 7-8. szám, 240. oldal).

Fotók: Nagy László/Erdészeti Lapok

Hírszerkesztő: Lomniczi Gergely