"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Harveszteres-forwarderes technológia az Alföldön

Harveszteres-forwarderes technológia az Alföldön

Az OEE Gépesítési Szakosztálya 2014. október 9-én a Robusta Kft.-nél tartott ülést. Rendezvényünket jelenlétével megtisztelte dr. Glattfelder Béla gazdaságszabályozásért felelős államtitkár is. A résztvevőket a szakosztály elnöke nevében dr. Czupy Imre intézetigazgató köszöntötte, majd Sulyok Ferenc, a terepi programnak helyet adó KEFAG Zrt. vezérigazgatója ismertette az erdőgazdaság jól gépesített gazdálkodását. 

Öt éve kezdtek el harvesztereket is alkalmazni a fakitermelésekben. Ennek egyik indoka, hogy a kezelésükben lévő 56 ezer hektár erdő jelentős része kedvezőtlen termőhelyi adottságú, a kitermelt faanyag gyenge minőségű, ugyanakkor jól gépesíthető.

A szakosztályülés terepen folytatódott Tóbi István ügyvezető igazgató és Kismarczi Attila erdészeti szakirányító vezetésével üzem közben tekintettük meg a Robusta Kft. gépeit, egy-egy Ponsse típusú harvesztert és forwardert, továbbá egy Timberjack kötegelő-daraboló gépet.

A terepi programot követően először Fekete Szabolcs, a Papierholz Austria GmbH. munkatársa „Harveszter technológia az osztrák fakitermelés tükrében” című előadását hallhattuk. Ausztriában a magántulajdonú erdők aránya 82%. Az elmúlt 100 évben a lucfenyő részesedése tovább növekedett (ma már 60% feletti), ugyanakkor a bükk és tölgy aránya lecsökkent. Jelenleg 3 millió m3 faanyagot termelnek ki harveszterekkel osztrák szomszédainknál, ebből 2,1 millió m3 származik előhasználatokból. A harveszterek 40%-os meredekségig alkalmazhatók.A velük végzett munka költsége a terepviszonyoktól függően 15−30 €/m3 (erdészeti útra kiközelítve). Jelenleg Ausztriában kb. 150 cég 250 harveszterrel végez folyamatosan fakitermelést. A harveszteres technológia bevezetésével jelentősen visszaszorultak a balesetek, ugyanakkor a halálos baleseteknél ez a csökkenés nem mutatható ki.

Kismarczi Attila „Harveszteres-forwarderes technológia jelene a Dunától keletre” címmel tartott előadást. Cégük, a Robusta Kft. 2010-ben vásárolta az első gépet, egy Ponsse Buffalo Dualt. Jelenleg két Ponsse Ergo harveszter, egy Ponsse Buffalo Dual harvarder, két Ponsse Elk forwarder és egy Timberjack 1490 D kötegelő-daraboló gép dolgozik a Robusta Kft.-nél. A fakitermelő gépek mellett rendelkeznek három 6x6-os darus és öt nyerges Scania tehergépkocsival, melyekkel évi 60.000 m3 faanyagot szállítanak. Ma Magyarországon a legnagyobb gépi fakitermelő kapacitással rendelkeznek.

Az első gép érkezése felvetette a szakszerű munkavégzésre alkalmas gépkezelő kérdését is. Sajnos ma Magyarországon a 18 erdőgazdálkodási oktatási intézmény egyikében sincs harveszteres-forwarderes képzés.

Az egyesületi, szakmai beszámolót - teljes terjedelmében - az Erdészeti Lapok 2015. évi januári lapszámának Műhelymunka rovatában olvashatja.

Forrás: OEE Gépesítési Szakosztály

Szerző: Dr. Major Tamás

Fotók: Dr. Major Tamás

Hírszerkesztő: Nagy László