"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Koszorúzás a Farkasréti Temetőben

Koszorúzás a Farkasréti Temetőben

A Budapesti FM Helyi Csoport és az Erdészettörténeti Szakosztály, ez évi tervei szerint, koszorúzást és megemlékezést tartott Budapesten, a Farkasréti Temetőben 2016. november 10-én.

Az OEE Jubileumi Éve programjainak ars poeticáját a 10/2015 (12. 08.) sz. küldöttgyűlési határozatában fogalmazta meg: „tisztelegni az egyesületi életet kialakító és tovább éltető elődök emléke előtt és megerősíteni az összetartozást a jelenkor tagsága között.” Ennek szellemében tartottunk koszorúzást és megemlékezést Wagner Károly, Bund Károly és Jerome René előzőleg rendbetett sírjainál.

A három kiemelkedő személyiség életútja és tevékenysége átfogja és jelképezi egyesületünk és a szakma másfél évszázadát. Wagner Károly, mint a Selmecbányai Akadémia oktatója, az Erdészeti Lapok alapító tulajdonosa, a magyar erdészeti szaknyelv egyik megalkotója, az OEE megalapításának egyik kezdeményezője, majd első alelnöke, még a levert 1848-49-es szabadságharcot követő időszak és az 1867-es kiegyezés korának képviselője. 1879-ben hunyt el. Bund Károly, aki 1890-ben veszi át erdőmérnöki oklevelét Selmecbányán, a történelmi Magyarország hatalmas erdővagyonán alapuló nemzetgazdasági ágazati súly korszakának képviselője, a már tekintélyes OEE-nek 30 éven át titkára, az EL főszerkesztője (egy megszakítással) 25 éven keresztül. Át kellett azonban élnie az első világháborút és Trianont is. 1931-ben halt meg. Jerome René már Sopronban szerez erdőmérnöki oklevelet 1934-ben. A második világháborút követő időszakban az EL főmunkatársa (ill. fő munkatársa) egészen 1998-ban bekövetkezett haláláig. A legnehezebb időkben is racionális gondolkodású, modern szemléletű, „globális” nemzetközi kitekintésű szakember volt (akár a XXI. században is tevékenykedhetne).

Forrás: OEE Budapesti FM Helyi Csoport

Szerző: Holdampf Gyula

Fotók: OEE Budapesti FM Helyi Csoport

Hírszerkesztő: Nagy László