"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Májusban Kecskeméten indul az idei Muzsikál az Erdő rendezvénysorozat

Májusban Kecskeméten indul az idei Muzsikál az Erdő rendezvénysorozat

A „Muzsikál az erdő” rendezvénysorozat 2017-ben a 14. évadára készül. Fő célja az erdő és a zene - művészetek erejével a környezettudatos életvitel irányába mozdítani a rendezvény résztvevőit.

Idén 3 térségben jelentkezik a „Muzsikál az erdő”. Az év első eseménye a „Muzsikál az erdő” a Hírös Városban 3 napos programfolyama május 26 – 28. között kerül megrendezésre Kecskemét közelében, a Nyíri erdőben, valamint Lakitelek - Tőserdőn. Az év legnagyobb eseménye a „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok 9 napos programfolyama július 1-e és július 9-e között kerül megrendezésre. Ősszel pedig a „Muzsikál az erdő” a Körösök völgyében október 29-e és október 1-e között Gyula térségében, Gyula – Városerdőn, valamint Nagyvárad közelében szerveződik. A rendezvény 2016-ban vált először határokon átnyúlóvá, idén is tervezünk határon túli rendezvényt, valamint fellépési lehetőséget biztosítunk határon túli művészek számára az itthoni rendezvényeinken.

Hűek maradunk hagyományos szervezési elveinkhez: a család valamennyi tagja talál számára vonzó és tartalmas feltöltődési lehetőséget. Várjuk a régi ismerőseinket és az újonnan bekapcsolódó érdeklődőket ingyenes programjainkra. A Príma Díjas és Nógrádikum Díjas rendezvény valamennyi napján lélekben felkészülünk a szakvezetéses erdei séta során a klasszikus zenei és a népzenei erdei koncertekre, ahol országos, sőt világhírű előadóművészek és a helybéli művészeti élet kiválóságai nyújtanak egyszeri, megismételhetetlen erdei koncertélményt.

Nem marad el az erdei sport, a színvonalas zenei és kézműves gyermekprogram, a helyi termelők bemutatkozása. Megismerkedhetünk a fenntartható gazdálkodás példáival, valamint tudományos ismeretterjesztő előadásokon bővíthetjük tudásunkat az erdő és a természetvédelem témakörében. A természethez kötődő képzőművészeti kiállítások, a „Muzsikál az erdő”-s pályázatok is – fotó, képzőművészet, irodalom és gyermekrajz - a rendezvény oszlopos tagjaivá váltak. Minden nap zárásaként alkalma nyílik a résztvevőknek kötetlen beszélgetésre, a vendéglátó település megismerésére, hiszen a „Muzsikál az erdő” minden nap más-más településen jelentkezik, ezzel is népszerűsíteni kívánja a vidék, az erdő értékeit. Tervezett helyszíneink: Tar, Szurdokpüspöki, Szentkút, Mátraalmás, Gyöngyöstarján, Gyöngyössolymos, Gyöngyöspata, Kékestető, Galyatető.

Várunk minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót a 2017-es év „Muzsikál az erdő” rendezvényeire. Részletes információt, programjainkat megtalálják honlapunkon, a www.muzsikalazerdo.hu-n.

Hiszen ha „Muzsikál az erdő”, akkor „jókedv, erdei értékek, művészetek, barátság, testi-lelki feltöltődés”!

Forrás: Muzsikál az Erdő Alapítvány

Fotók: Muzsikál az Erdő Alapítvány

Hírszerkesztő: Nagy László