"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

A Felvidéken indult útjára a Muzsikál az erdő idei programsorozata

A Felvidéken indult útjára a Muzsikál az erdő idei programsorozata

A „Muzsikál az erdő” – Mátrai Művészeti Napok a 13. évadát július 2-án indította el. Az idei programsorozat első alkalommal vált határokon átnyúlóvá, hiszen a mátrai rendezvénysorozat nyitónapja a Felvidéken, Füleken zajlott. Az őszi, Gyula térségében szerveződő program egy napja ezt a hagyományt követve majd a Partiumba látogat.

A jelentős érdeklődésnek örvendő egész napos programfolyam számára a Brechtold – kastély (a mai Gimnázium épülete) parkja adott otthont. A százados fák árnyékolta helyszínen a klasszikus zenei koncerteket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Hallgatóiból álló Zenekar nyújtotta Ménesi Gergely vezényletével, aki a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának karmestere. A Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor helyezettjeinek koncertjét Bősze Ádám konferálta. A füleki Melódia Nőikar a kórusirodalom néhány gyöngyszemét szólaltatta meg. A kárpát-medencei népek együttélésének csodálatos példája volt a szlovák H’elpan folklórcsoport fellépése, hiszen a műsorukban a hallgatóság felfedezhette azokat a dallamokat, melyeket a palóc vidék magyar és szlovák lakossága népzenekincsében egyaránt ismert. A hamisítatlan palóc hangulatról a Tari Kontyvirág Néptáncegyüttes gondoskodott néptáncbemutatóval, a Dűvő Zenekar pedig hangszeres muzsikával.

A „Muzsikál az erdő” rendezvényen ünnepélyes keretek között felavatták Józsa Judit, a Magyar Kultúra lovagja, művészettörténész, kerámiaszobrász Összetartás emlékplakettjét. Az eseményen köszöntötte a jelenlévőket dr. Mózes Csaba, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, és Boros Milán, a Szlovák Állami Természetvédelem vezérigazgatója.

Dr. Agócs Attila, Fülek város polgármestere helytörténeti előadást tartott a Füleki várban, a vár 770 éves történetéről. Az agrár-erdőgazdálkodás rejtelmeire kíváncsi közönség meghallgathatta dr. Borovics Attila, az Erdészeti Tudományos Intézet főigazgatójának ismeretterjesztő előadását „Termeljünk együtt a természettel” címmel. A kastély kerti sétát Balázs Csaba ökológus és Szabó Lajos erdőmérnök, a rendezvény főszervezője vezette, melynek során az ott élő fafajok, erdei életközösségek sajátosságairól beszéltek a résztvevőknek.

Számítottunk a kisgyermekek jelenlétére is, hiszen az igényes kulturális fogékonyság fejlesztését és az erdő szeretettére nevelést nem lehet elég korán kezdeni. A Madzag Bábszínház magyar népmesei előadását a gyermekek és a szülők is élvezettel hallgatták. Kézműves játszóházat vezetett a helyi Motolla Kézműves műhely, Szabó Miklós erdőmérnök „Az erdő ajándékait" bemutató interaktív foglalkozásán is részt vettek a gyermekek. A falusi vendéglátás során jobban megismerhettük a palóc hagyományokat, a helyi ételeket, finomságokat és természetesen a helyi termékek készítői is megjelentek a kastély kertjében.

Várunk minden erdőjáró, művészetkedvelő látogatót, a régi ismerőseinket és az újonnan bekapcsolódó érdeklődőket programjainkra. Információ: www.muzsikalazerdo.hu

A programsorozat támogatója az Országos Erdészeti Egyesület.

Forrás: Muzsikál az Erdő Alapítvány

Fotók: Muzsikál az Erdő Alapítvány

Hírszerkesztő: Nagy László