"Szeressük hazánkat, nemzetünket és szakunkat hűséggel,
egyetértéssel és összetartással."
Bedő Albert 1911

Országos Erdészeti Egyesület

Nyugdíjas találkozót rendezett az OEE Egri Helyi Csoportja

Nyugdíjas találkozót rendezett az OEE Egri Helyi Csoportja

Az Országos Erdészeti Egyesület Egri Helyi Csoportja idén az EGERERDŐ Zrt. Pétervásárai Erdészete területén látta vendégül a helyi csoport nyugdíjas korú tagjait.

Az augusztus végi rendezvényen összesen 70 nyugdíjas tagtárs, volt kolléga, barát tisztelt meg minket. A vendégfogadás a váraszói Szalajka-háznál történt, ahol a vendégváró kis  ajándékcsomagok átvétele után a finom reggelit fogyaszthattuk el. Dr. Jung László, mint az EGERERDŐ Zrt. vezérigazgatója, Dobre-Kecsmár Csaba, mint a helyi csoport titkára és Tóth Sándor, mint a Pétervásárai Erdészet erdészetvezetője köszöntötte a résztvevőket.

A köszöntők után kulturális programok következtek. Együtt énekeltünk a Váraszói Rozmaring Asszonykórus tagjaival, önfeledten nevettünk a Váraszói Nyugdíjas Színjátszókör előadásán, majd ámulva s - mikor lehetőség adódott, nótázva – hallgattuk a Szuk Mátyás fúvószenekar koncertjét. Az erdőtől, s Szalajka-háztól való búcsúzás után Eged János segédletével mélyebb bepillantást nyerhettünk Pétervására történetébe. A nap végét estebéddel zártuk, ahol kellemes muzsikaszó mellett beszélgethetett a sok régi barát, idős és fiatal kolléga.

Forrás: EGERERDŐ Zrt.

Fotók: EGERERDŐ Zrt.

Hírszerkesztő: Nagy László