2018. 08. 15. Ma Mária névnapja van. Pontos idő: 03:16
Egyesületi hírek

Az OEE székház egykori vagyontárgyai | 2018-03-04

Az OEE Szeniorok Tanácsa évnyitó rendezvénye

A Szeniorok Tanácsa decemberi ülésén vetődött fel a kérdés, vajon hol lehetnek ma az OEE egykori székházában volt vagyontárgyak.

Ormos Balázs korábbi egyesületi főtitkár kapta a megbízást, aki már hosszú évek óta foglalkozott a székház birtokba vételével és egyik közvetlen irányítója volt a székházban kialakított Erdészterem létrehozásának, hogy indítson kutatást az ügyben. A 2018. január 22-én a székházban tartott ülésen ennek beszámolója volt a fő téma.

Az ülés elején dr. Szikra Dezső titkár bejelentette a szomorú hírt mi szerint a napokban elhunyt Tollner György tagtársunk. Tollner György az egykori Budavidéki Erdő- és Vadgazdaság igazgatója kiemelkedő szerepet vállalt a folyamatosan menekített egyesületi könyvtár, irattár és bútorai megmentésében, szakszerű tárolásában és felújításukban is. Ezért örökké hálás lesz neki az OEE tagsága. A jelen lévők néma főhajtással emlékeztek tagtársukra.

Ormos Balázs szót kapva tájékoztatta a jelen lévőket, hogy 130 éve, 1886. február 21-én I. Ferenc József magyar király látogatást tett a székházban. A korabeli egyesületi híradás részletes volt, ahogy a király végig járta az egyesület helységeit, közben részletes leírást adtak a helységekben lévő bútorokról, festményekről, könyvekről, gyűjteményekről, ezért az egykori székházunkban lévő tárgyak keresésének kiváló leltárának volt tekinthető.

Levetítette a 2006. december 6-i közgyűlésen előadott anyagát, mely az Erdészterem felújítását mutatta be. Hozzátette azokat a képeket információkat, melyek az eddig feltárt tárgyakról szóltak.

A munka eredményeként örömünkre dr. Oroszi Sándor, és Andrésiné dr. Ambrus Ildikó igazgató asszony segítségével már kezünkben van a székházból Ásotthalomra, majd onnét 1961-ben a Vajdahunyad Várba, a múzeumba került erdészeti eszközök gyűjteményének eredeti átadási listája. Dr. Ádámfi Tamás tagtársunk gróf Forgács Károly trófeagyűjteményének megmaradt példányairól adott információt, melyek egy része ma szintén a Vajdahunyad Várban található meg. Ormos Balázs kutatási engedélyért fordult a múzeumhoz, hogy elkezdődhessen tényleges feltárási munka. Értékes információkat adott dr. Király Pál egykori főtitkárunk és dr. Sárvári János a könyvtár őre is. Több hozzászóló is megfontolandó javaslatokat tett, mely vizsgálatra érdemes.

A Szenioriok Tanácsa által elindított feltárási munkát folytatjuk és megfelelő információ birtokában előterjesztjük az egyesület döntéshozó testületei elé.

Az ülésen dr. Szikra Dezső titkár vezetésével véglegesítették a tanács 2018. évi programját, majd baráti köszöntések között ürítették poharaikat jó egészséget kívánva egymásnak a további hasznos együttlétek reményében.

Az OEE székház egykori vagyontárgyai
Forrás: FATÁJ Online
Szerző: Ormos Balázs
Fotók: Ormos Balázs
Hírszerkesztő: Nagy László
<< vissza

Segíti a magyar kormány a görögországi erdőtűz utáni helyreállítást

Segíti a magyar kormány a görögországi erdőtűz utáni helyreállítást | 2018-08-14

2 millió forintos támogatás erdészeti szaporítóanyagra


Elhunyt Kóthy István

Elhunyt Kóthy István | 2018-08-09

Gyászhír


Kutatói munkakörbe keres munkatársat a NAIK ERTI

Kutatói munkakörbe keres munkatársat a NAIK ERTI | 2018-08-02

Álláslehetőség az Erdővédelmi Osztályon


Közösségi munkával újítják fel a Makovecz-kilátót a Pilisi Parkerdőben

Közösségi munkával újítják fel a Makovecz-kilátót a Pilisi Parkerdőben | 2018-07-31

A Makovecz Imre Alapítvány és a Pilisi Parkerdő Zrt. együttműködése


Száz éve fejezték be az Olasz-kaput a Bükk-fennsíkon

Száz éve fejezték be az Olasz-kaput a Bükk-fennsíkon | 2018-07-29

A sziklaszoros áttörésének évfordulóján tartott ünnepséget az Egererdő Zrt.




Imperial22 futárszolgálat